Magyar kezdeményezésre zöldombudsmanok üléseznek Budapesten

Szabó Marcel jövő nemzedékek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes kezdeményezésére Budapesten üléseznek csütörtöktől a legsikeresebb zöldombudsmanok, hogy segítsék az intézmény elterjedését a világban.

bmA rendezvényt köszönti Ban Ki Mun ENSZ főtitkár, a fővédnök Áder János köztársasági elnök, megnyitó beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke.

A háromnapos konferencia célja a hatékony, jó gyakorlati megoldások összegyűjtése és egy ideális intézményi modell közös megalkotása, amely mintaként szolgálhat azon országok számára, ahol ezután szeretnék létrehozni a jövő nemzedékek ombudsmani intézményét - mondta Szabó Marcel az MTI érdeklődésére.

A magyar zöldombudsmani intézmény világszerte az egyik leggyakrabban hivatkozott pozitív példa - tette hozzá. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ez az elismertség nagy felelősséggel párosul. Példaként említette, hogy a rendezvényen részt vesznek holland és norvég civil szervezetek, amelyek részben a magyar tapasztalatokra építve szeretnék hazájukban elérni egy, a jövő nemzedékek biztosához hasonló poszt létrehozását.

A zöldombudsmanok legfontosabb feladata érvényt szerezni annak a gondolatnak, hogy az elődöktől örökül kapott természeti környezetet, az élet feltételeit biztosító vizet, levegőt, talajt, az élővilág sokféleségét "kötelességünk a jövő nemzedékeknek sértetlenül továbbadni" - mondta az biztoshelyettes.

A jövő nemzedékek jogaiért fellépő biztosok, a "lelkiismeret ébresztői" e cél érdekében formálják a közvéleményt, közvetítenek tudomány és politika között, próbálják érzékeltetni a döntéshozókkal, hogy a tudomány megállapításait nem hagyhatják figyelmen kívül, mert azzal a jövő alapjait ássák alá - magyarázta a szakember.

A politikusoknak meg kell barátkozniuk azzal a szemléletmóddal, amely szerint bizonyos területeken nem szabad csupán négyéves parlamenti ciklusokban, választástól választásig gondolkodni, mert a rövid távú politikai sikerek hosszabb távon súlyos kockázatokkal, veszélyekkel járhatnak az egész közösségre. Különösen a környezetvédelem igényel ilyen messzebbre tekintő tervezést, de érzékelhető, hogy az egészségügy, az oktatás vagy a nyugellátás terén sem elegendő csupán négyéves periódusokban gondolkodni - figyelmeztetett Szabó Marcel.

"Ugyanúgy nem lehet a jövő nemzedékek rovására elherdálni természeti erőforrásainkat és az abban megtestesülő elemi életfeltételeket, ahogy nem hagyhatunk gyermekeinkre, unokáinkra adósságokat, kifizetetlen számlákat" - tette hozzá.

A mindeddig példa nélküli rendezvényen a magyar zöldombudsman mellett rész vesznek a hasonló feladatokkal, de jobbára szűkebb hatáskörrel felruházott finn, kanadai, új-zélandi, walesi, német, norvég, illetve a már megszüntetett izraeli intézmények képviselői, továbbá elméleti szakemberek.
A tervek szerint a konferencia résztvevői együttműködési memorandumot írnak alá.

MTI

Hozzászólások

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

http://ujhazak.com