Magyar Levente: a magyar-amerikai kapcsolatok kiemelt új területe a nukleáris együttműködés

A Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának Európáért és Oroszországért felelős főigazgatójával, Charles McLaughlinnal folytatott tárgyalásokat. Az államtitkár arról tájékoztatta csütörtökön az MTI-t, hogy főként kétoldalú ügyekről tárgyaltak, megállapítva, hogy a kapcsolataink a bonyolult nemzetközi helyzet ellenére kiválóan alakulnak."Miután ezek a kapcsolatok soha a történelemben nem voltak annyira szorosak és barátiak, mint ma, a rendszeressé vált kétoldalú egyeztetések baráti, oldott, őszinte hangnemben zajlanak, ahol ki tudunk az asztalra tenni minden olyan kérdést, amelyet közösen kell megoldanunk. Meg tudjuk fogalmazni egymás iránt az elvárásainkat, kéréseinket, és ezeket rendre a másik fél tudja is és akarja is teljesíteni, mint ahogy például az amerikaiak a Paks2 projektet kivették abból a helyzetből, amibe bizonyos orosz entitások szankcionálása miatt került" - emelte ki Magyar Levente.

"Ezt néhány héttel ezelőtt, a kérésünkre megoldották. Nekik is vannak kéréseik, többek között az, hogy az amerikai nukleáris ipar irányába is nyissunk az orosz mellett, és miután ez egybeesik a szándékainkkal, ennek eleget is tudunk tenni" - folytatta az államtitkár.

Az Egyesült Államok külpolitikájának alapvető tétele az, hogy Amerika az első, de elfogadják azt, hogy Magyarországnak hasonló a megközelítése: "számunkra Magyarország az első, és a magyar érdekeket próbáljuk érvényesíteni" - emelte ki.

Pont ezért működik ez a kapcsolatrendszer, mert a súlybéli különbség ellenére az őszinteség és a tisztelet határozza meg: az amerikai partnerek tudják és méltányolják, hogy mi kizárólag a magyar érdekből indulunk ki, amikor külpolitikai döntéseket hozunk, soha nem abból, hogy mi felénk a vélt vagy valós elvárás - összegzett Magyar Levente.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com