Magyar Levente: Magyarországra megbízható és partneri viszonyt kínáló szövetségesként tekintenek Washingtonban

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Magyarországra megbízható és partneri viszonyt kínáló szövetségesként tekintenek Washingtonban - hangsúlyozta az MTI-nek Washingtonban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.Magyar Levente kiemelte, hogy a magyar-amerikai viszonyban komoly fordulat tapasztalható, a Donald Trump elnökségének kezdetével megindult amerikai külpolitikai irányváltás kiteljesedett, így a kétoldalú tárgyalások a barátság és az együttműködés szellemében zajlanak.

    
Kétnapos látogatása során az államtitkár mások mellett Wess Mitchell külügyi államtitkárral, Fiona Hill-lel, a Nemzetbiztonsági Tanács főigazgatójával, Kurt Volker ukrajnai ügyekért felelős különmegbízottal, valamint az energetikai minisztérium két politikusával, Dan Brouillette miniszterhelyettessel és Theodore Garrish államtitkárral tárgyalt. Találkozott még a magyarországi érdekeltségekkel rendelkező amerikai cégek üzleti tanácsának (USHBC) képviselőivel is.
   

Közlése szerint olyan fontos kérdésekről tárgyalt, mint a közép-európai energiabiztonság és az ehhez kapcsolódó beruházások ügye, a Magyarország és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködés megújítása, és a közel-keleti üldözött keresztény csoportok védelmében kifejtett amerikai, illetve magyar tevékenység összehangolásának módozatai. Az államtitkár hangsúlyozta: "A közel-keleti üldözött keresztények megsegítése szoros összhangban van a magyar kormány azon törekvésével, hogy a nehéz helyzetben lévő országok lakosainak helybe vigye a segítséget, ne pedig azt a félrevezető és megtévesztő, európai fősodorbeli narratívát kövesse, miszerint azzal tudunk segíteni, ha az illegális migrációs folyamatokat erősítjük és támogatjuk."
    

Az energiabiztonságról folytatott tárgyalásokról szólva, kérdésre válaszolva Magyar Levente kifejtette: "Amikor arról folytatunk eszmecserét, hogy Magyarországnak milyen energetikai érdekei vannak, amelyeknek érvényesítéséhez az Egyesült Államok hozzájárulhat, akkor mindig nagyon őszintén elmondjuk, hogy a fő célkitűzéseink 30 éve változatlanok, Magyarország egyoldalú gázfüggősége ugyanis nem egészséges állapot, s ennek a feloldásán energiát, pénzt és politikai tőkét nem kímélve dolgozunk hosszú évek óta."
    

Ugyanakkor leszögezte azt is: energiadiverzifikálási erőfeszítéseihez Magyarország eddig sem az Európai Uniótól, sem az Egyesült Államoktól nem kapott túl sok kézzelfogható segítséget. Utalt arra, hogy amit Magyarország az energetikai beszerzési útvonalak diverzifikálásában elért, azt önerőből, a szomszédjaival történt együttműködésének köszönhetően érte el. "Magyarország befolyása más országok és szuverén nemzetközi szereplők döntéseire korlátozott, sokkal korlátozottabb, mint az Egyesült Államoké" - tette hozzá.
    

Hangsúlyozta: "jelenleg nem Magyarországon múlik Közép-Európa orosz gázfüggőségének mérséklődése". Hozzátette: a magyar kormány számít az Egyesült Államok segítségére abban, hogy elősegítse azokat a politikai döntéseket és gazdasági folyamatokat, amelyek eredményeképpen a Kárpát-medence és Közép-Európa többi állama meghozza az energiafüggetlenség eléréséhez szükséges döntéseket.
    

A magyar-amerikai védelmi együttműködésről szólva a politikus elmondta: nem konkrét ügyletekről tárgyalt, hanem olyan új védelmi együttműködési jogi keretek kidolgozásáról, amely megújítja a jelenlegi szabályozást és olyan feltételrendszert alakít ki, amely mind az Egyesült Államok, mind Magyarország érdekeinek megfelel, és teljes mértékben tiszteletben tartja a magyar szuverenitást. Magyar Levente szerint "a kétoldalú kapcsolatok minősége megengedi azt, hogy belátható időn belül megállapodjunk és megkössük az új egyezményt".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com