Magyar műszer utazott a Nemzetközi Űrállomásra

A Szojuz űrhajó, mely pénteken három utasával rekord idő alatt érte el a Nemzetközi Űrállomást, egy magyar műszert is szállított a fedélzetén.


Íme a magyar fejlesztésű, Tritel névre hallgató dózismérő műszer. Íme a magyar fejlesztésű, Tritel névre hallgató dózismérő műszer.

A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Központja által kifejlesztett berendezés az úgynevezett Tritel-dózismérő műszer, mely az űrben lévő sugárzás mennyiségét lesz hivatott feltérképezni. A berendezés fő fejlesztője Hirn Attila volt, az űrdozimetriai kutatócsoport vezetője.

A műszer fejlesztését a KFKI Atomenergiai Intézetben kezdték el körülbelül tíz évvel ezelőtt. A kutatók egy csoportja itt fejlesztette ki a Tritel elődjét, a Pille nevezetű dózismérő rendszert is. A Tritel tulajdonképpen a Pille egy kiegészítő rendszere, amely pontosítani tudja a mért adatokat, illetve képes mérni az úgynevezett egyenértékdózist, és így pontosabban meghatározható vele az elnyelt sugármennyiség.

„A Tritel nem tekinthető a Pille továbbfejlesztésének, mert ez egy teljesen más elven működő berendezés, viszont a Pillével mért adatok pontosítására és kiegészítésére szolgál” – nyilatkozta Pázmándi Tamás, az Energiatudományi Kutatóközpont Sugárvédelmi Laboratóriumának vezetője.

Az űrállomásra elküldött berendezés feladata tehát az űrhajósokat erő sugárzás mennyiségének mérése lesz, melynek célja, hogy a szakemberek jobban megismerhessék az űrben való tartózkodás egészségügyi hatásait és kockázatait. Az asztronauták számára az őket érő sugárzás az egyik legveszélyesebb tényező, ugyanis odafent nem nyújt nekik védelmet sem a légkör, sem pedig a mágneses mező. Ebből következik, hogy az űrállomás személyzete megközelítőleg százszor akkora sugármennyiséget szenved el, mint mi, akik a Földön tartózkodunk.

A Tritel egy korábbi prototípusa 2012 óta már végez méréseket az űrállomáson az Európai Ügynökség egyik projektjének keretein belül. A továbbfejlesztett készüléket a jelenlegi tervek szerint jövő héten fogják üzembe helyezni, és az eddig alkalmazott prototípust helyettesíti majd. A Tritel-t az üzembe helyezést követően nem szándékozzák leváltani, hanem az űrállomás fennállásának végéig akarják alkalmazni. A berendezés mérési eredményeit fél évente egy pen drive-on fogják visszahozni a Földre, hogy a szakemberek kiértékelhessék azokat.

A magyar kutatók remélik, hogy a Tritel - elődjéhez hasonlóan - tartós magyar hozzájárulás lesz az űrprogramhoz, és segíteni fogja a tudósok munkáját. Erre minden esély meg is van, hiszen a Tritel messze korszerűbb eddigi társainál.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com