Magyar Péter: a Tisza Párt nem kommentálja a hangfelvételeket

A Tisza Párt figyelemelterelésnek tartja és nem kívánja kommentálni a Magyar Péter pártelnök és környezete beszélgetéseiről nyilvánosságra hozott hangfelvételeket.Magyar Péter kedden, miután újabb hangfelvétel került nyilvánosságra, ezúttal a Hősök terén tartott rendezvényük költségeivel kapcsolatosan, az MTI-vel azt közölte: most, hogy kitiltotta a kormány a gyermekotthonokból, és kiderült, hogy a súlyosan traumatizált kisgyerekek embertelen körülmények között élnek, "a rogáni propaganda ismét terelésbe kezdett".

"A Tisza Pártnál a hazánk és honfitársaink valódi problémáival és azok megoldásával foglalkozunk, a Tónika Show újabb epizódját, a Fidesz által bűncselekménnyel (zsarolással, vesztegetéssel) megszerzett és manipulált felvételeket nem kommentáljuk. Helyette inkább dolgozunk, és 2026-tól sok millió magyar ember támogatásával átvesszük a kormányzás feladatát. A bűncselekmények elkövetőit pedig kivétel nélkül elszámoltatjuk" - olvasható a közleményben.

Úgy fogalmazott, a Fidesz a sajtónak kedden kiküldött emailben leleplezte magát, hiszen a levélben hangsúlyozták, hogy ez a legújabb hangfelvétel nincs összevágva, manipulálva. "Tehát az eddigiek igen…" - jegyezte meg. Kitért arra, hogy a Tisza Párt sem korábban, sem most nem kap állami támogatást, kizárólag közösségi támogatásból fedezi a kiadásait. Az átláthatóság érdekében negyedéves pénzügyi beszámolóit a párt a honlapján nyilvánosságra hozta és a jövőben is így fog tenni.

"A Fidesz és a többi, érdemi politikai támogatással már nem rendelkező politikai párt évi több milliárd adófizetői forintot szór ki különböző rendezvényekre, de ezekről még sosem olvashattunk a sajtóban" - írta, majd konkrétan felsorolta, mennyit költött az állam egyes eseményekre. Magyar Péter közölte: "a Tisza Párt áll bármilyen pénzügyi vizsgálat elébe, hiszen ellentétben a Fidesszel és a kormánnyal, nem túlárazott szerződésekkel folyatjuk át az állami milliárdokat haveroknak, hanem közösségi finanszírozásból működünk, átlátható és költséghatékony módon".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com