Magyar Péter nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe

Magyar Péter nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe. A Tisza Párt elnöke erről az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádióban is beszélt csütörtökön.Mindkét beszélgetésben Magyar Péter többször nem hagyta, hogy a riporter kérdezzen, illetve nem a konkrét kérdésekre válaszolt. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: azért nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, mert nem tud egyszerre "öt pozíciót" ellátni, nem tud európai parlamenti képviselő, pártelnök, a Tisza-szigetek szervezője lenni egyszerre.


Az M1 aktuális csatornán arról beszélt: mivel érzi annak felelősségét, hogy a budapestiek tíz képviselőt választottak a Tisza Párt színeiben, minden listavezetőt egyeztetésre hívott, Szentkirályi Alexandrát is, aki "nevetséges, gyerekes indokkal elutasítja ezt a megbeszélést". Egyeztetett a többi frakcióvezetővel, és azt kérte a főpolgármestertől, mielőtt ők újra egyeztetnek, "üljön le mindenkivel, nézze meg az erőviszonyokat, a kéréseket", mert azt látja, van egy összesimulás, násztáncot járnak a kormányfővel, mindenféle ellentétes propagandával szemben folyik a közeledés - tette hozzá a Tisza Párt elnöke.


Szavai szerint "Karácsony Gergely néha már jobban követeli az olimpiát, mint a miniszterelnök", "lehetett látni, hogy egymást dicsérik az árvíz során", ott ült a kormányfő mellett nemcsak a főpolgármester, hanem az a Tordai Csaba ügyvéd is, aki a Bajnai-Gyurcsány kormánynak volt a háttérembere, és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mellett a budapesti közgyűlés szürke eminenciása, általános meghatalmazással jár el a főpolgármester helyében minden ügyben Budapesten.


A műsorvezető közlésére, hogy a Tisza Párt tagjai szeretnék kivonni magukat a felügyelőbizottságokból, nem akarnak főpolgármester-helyettest jelölni, pedig azzal tudnának esetleg változást elérni, Magyar Péter úgy reagált, nem erről van szó.

Jelenleg jogszabály és a szervezeti és működési szabályzat alapján a fővárosban minden jogosítvány, hatáskör a főpolgármesternél van, ezen szeretnének változtatni és nemcsak ők. Észszerű is lenne, hogy a Fővárosi Közgyűlésben a képviselők is kezdeményezhessenek, nyújthassanak be módosító indítványokat, jelölhessenek akár vagy beleszólhassanak a cégvezetők kiválasztásába - mondta.


Hozzáfűzte, nem mennek be a felügyelőbizottságokba, igazgatóságokba, a cégvezetésbe, nem vesznek részt ebben a "fővárosi mutyiban", ami az "óbaloldal és a Fidesz között eddig nagyon szépen zajlott". Elege van az embereknek a húszéves Gyurcsány-Orbán mutyiból. Egy olyan kormányból, amely tizennégy éve azt hazudja, vidékbarát, családbarát, keresztény, polgári, eközben megszüntetik a vasúti szárnyvonalakat, ugyanúgy, mint Gyurcsányék, több száz postát bezárnak anélkül, hogy egyeztetnének a helyiekkel - közölte.


Magyar Péter hozzáfűzte: sorra zárják be a vidéki szülészeteket és "arról sem beszélnek ebben a köztelevízióban", hogy soha ilyen kevés gyermek nem született Magyarországon, demográfiai katasztrófa felé halad Magyarország, majdnem egymillió honfitársunk él ma külföldön. A Tisza Párt elnöke úgy vélte, a Fővárosi Közgyűlésnél jobban érdekli az embereket, miért van a csőd szélén a főváros, amelytől 75 milliárd forintot "lop el vagy vesz el" szolidaritási adó címén évente a kormány, vagy miért van a csőd szélén Magyarország, miért omlott össze a költségvetés.


"Hogy lehet az, hogy amikor 2010-ben Orbán Viktor átvette a kormányzást, akkor 19 ezer milliárd forint volt a magyar államadósság, ma már 55 ezer milliárd forint, közben érkezett ide 40 ezer milliárd forint az uniótól, de közben szétesnek a közszolgáltatások, penészesek a kórházaink, nem működnek a liftek" - fűzte hozzá. Magyar Péter az interjúban nehezményezte, hogy fél éven át egyszer sem hívták meg a köztelevízióba. A műsorvezető közölte, öt meghívást is küldtek az elmúlt időszakban, egyúttal megkérdezte, október 3-án elmegy-e a 48 perc című műsorba.


A Tisza Párt elnöke nemmel felelt, amit azzal indokolt, hogy nem az a feladata, hogy a "Karmelita palota valamelyik munkatársával", vitatkozzon. Neki a miniszterelnökkel van elszámolnivalója, tőle szeretné megkérdezni, miként sikerült tizennégy év alatt év alatt Magyarországot az unió legszegényebb és hivatalosan legkorruptabb országává tenni.


Magyar Péter a diákhitel-szerződésekre vonatkozó kérdésekre - amelyben szerepelt, hogy a Tisza-szigeteket építő Trentin Balázs Lajos megbízásokat kapott a Diákhitel Központtól akkor, amikor Magyar Péter a központ vezérigazgatója volt, úgy reagált, hogy már mindenre válaszolt. Trentin Balázzsal 2024 júniusában találkozott először, a Diákhitel Központ több százmilliárd forintos cég, a több száz szerződésből kapott egyet úgy, hogy ő nem ismerte őt - mondta.


Magyar Péter hazugságnak nevezte azt a sajtóhírt, hogy a Tisza Párt európai parlamenti képviselőinek kizárólag külföldi asszisztensei lesznek. Vannak külföldi asszisztensek, ahogy a Fidesz delegációnál is mindig voltak, teljesen bevett dolog az Európai Parlamentben, hogy mind nemzeti, mind nemzetközi asszisztensek vannak - közölte.


A Tisza Párt elnöke a rádióban arra a kérdésre, hogy kik távoztak még a pártból a volt barátnőjén, Vogel Evelinen kívül, aki egy interjúban azt mondta, Magyar Péter mindenféle kapcsolatrendszer nélkül vágott bele a pártalapításba, és az ő barátai, ismeretségi körével sikerült pártot alapítani, közölte: nem tudja, mentek el és jöttek is, a párt erősebb, mint valaha, több tízezren szeretnének csatlakozni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com