Magyar-szlovák turisztikai összefogás a Duna mentén

Dunamente Kártyát vezetnek be május elsejétől öt Komárom-Esztergom megyei, valamint a Révkomkárom és Párkány között működő szlovák turisztikai szervezet együttműködésével - közölte a megyei közgyűlés elnöke az MTI-vel.Popovics György (Fidesz-KDNP) a Duna-Gerecse Megyei TDM Kft. tulajdonosainak képviselőjeként elmondta, a határon átnyúló rendszerben 150 helyen vehetnek igénybe kedvezményeket azok a látogatók, akik a programban szereplő 30 szálláshely valamelyikén legalább két éjszakát eltöltenek.

    
A Dunamente Card birtokában például ingyenes a tömegközlekedés több városban, illetve térítésmentesen látogathatók a múzeumok, emellett további, száznál több szolgáltatás árából vehető igénybe kedvezmény, akár ötven százalékos mértékig. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó helyszínek között található a komáromi Monostori erődö és a Klapka György Múzeum, az észak-komáromi Öregvár, a tatai Kuny Domokos Múzeum, a patfürdői strand és a Lábatlan-Karva révátkelő.
    

A kedvezményeket nyújtó partnerek főbb csoportjai a múzeumok és egyéb kulturális bemutatóhelyek, a fürdőzés és wellness témakörben működő szolgáltatók, valamint a vendéglátóhelyek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com