Magyar Úszás Napja - Limnológiai Intézet: kiváló a Balaton vízminősége

A Balaton ökológiai állapota és vízminősége egyaránt kiváló - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének hidrobotanikai osztályvezetője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Présing Mátyás ugyanakkor kizárta a közvetlen összefüggést a halpusztulás és a Magyar Úszás Napját követő megbetegedések között. A halpusztulás okait még vizsgálják - tette hozzá. A biológus elmondta, hogy legutóbb hétfőn, valamint két héttel korábban vettek vízmintát a Balatonból, és ökológiai szempontból mindkét alkalommal kifogástalannak bizonyult a víz. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy emberi egészséget veszélyeztető szennyezés nem juthatott a Balatonba - jegyezte meg.

2896-balatonatuszasFelidézte, hogy a népegészségügyi szolgálat a rendezvény előtt két nappal vett minta alapján versenyre alkalmasnak ítélte a vizet, ám ez alatt a két nap alatt is bármi történhetett. Ez ugyanis egy nagy partszakasz, ahol tömegek fordulnak meg és intenzív fürdőélet zajlik - hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a népegészségügyi vizsgálat befejezéséig az okról csak találgatni lehet - fűzte hozzá.

Présing Mátyás végül hangsúlyozta: mindenkit arra bátorít, hogy nyugodtan fürödjön a Balatonban.
Korábban többen megbetegedtek miután szombaton részt vettek a Magyar Úszás Napja elnevezésű rendezvényen Balatonfüreden. Az olimpiai bajnok Risztov Évát és a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer megvizsgáltatta a víz minőségét.
"A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására" - áll a MÚSZ korábbi közleményében. A Veszprém Megyei Kormányhivatal több szakigazgatási szervezete is vizsgálja a fertőzéses megbetegedések okát.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com