Magyar útlevet vásárló és hamisító embercsempészek ellen emeltek vádat

Harminchárom magyar állampolgár ellen emeltek vádat, akik részt vettek egy olyan nemzetközi bűnszervezet tevékenységében, amely magyar állampolgároktól vásárolt, majd hamisított útleveleket, majd Törökországból Nyugat-Európába tartó embercsempészetre használta fel.orfkAz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szombaton a rendőrség honlapján azt írta, hogy a bűnszervezet tagjai szerény anyagi körülmények között élő magyar állampolgárokat utaztattak Isztambulba, ahol átlagosan ezer euróért adták el útlevelüket, miközben úti- és szállásköltségeiket is fedezték.

Az érintettek útlevelük értékesítése után valótlan tartalmú bejelentést tettek okmányuk eltűnéséről Magyarország isztambuli főkonzulátusán, hogy a visszautazásukat biztosító ideiglenes útlevelekhez jussanak. A bűnszervezet ezalatt futárokkal Budapestre szállította a megvásárolt okmányokat, ahol a fényképek kicserélésével meghamisították azokat, majd - szintén futárokkal - visszaküldte Törökországba.

A főként szíriai állampolgárságú embercsempészek a hamis magyar útleveleket a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlóknak adták, akik Isztambulból és Ankarából repültek európai nagyvárosokba. Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a harminchárom magyar gyanúsított közül hatan a bűnszervezet tagjai, a többiek az okmányok hamisításában vagy eladásában vettek részt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek küldte el a magyar gyanúsítottak elleni vádemelési javaslatot, míg a külföldi állampolgárokat Törökországban vonják felelősségre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

A nyíregyházi rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a tetteseket.

Idős asszonyra támadt

Idős asszonyra támadt

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták azt a lajosmizsei férfit, aki egy idős, mozgásában korlátozott asszonyt rabolt ki Dabason.

http://ujhazak.com