Magyar Vöröskereszt: újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap

Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap; kórházak, idősotthonok, gyermekotthonok és magánszemélyek is pályázhatnak informatikai eszközökre a június 30-ai határidőig - közölte a Magyar Vöröskereszt kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a szociálisan rászorulók sokszor nem rendelkeznek az olyan, kapcsolattartáshoz, tanuláshoz, álláskereséshez, munkavégzéshez szükséges eszközökkel, mint az okostelefon, tablet, laptop. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és a Yettel által létrehozott Digitális Felzárkóztatási Alap 2021 óta.
    

A programban eddig résztvevők a három évre tervezett összeg 32 százalékát használták fel, így idén és jövőre még összesen mintegy 34 millió forint értékben lehet digitális eszközökhöz és szoftverekhez jutni - közölték, hozzátéve, hogy a Yettel a pénzösszeget biztosítja, a készülékek típusáról - a szükségletek ismeretében - a Magyar Vöröskereszt szakértő csapata dönt.
    

A pályázatra szociálisan rászorulók - elsősorban tanulók, idősek, nagycsaládosok, gondozásra szorulók, egyszülős családok gyermekei, szociális és gyermekjóléti intézmények ellátottai -, valamint az alap éves költségvetése tíz százalékáig egészségügyi, szociális és gyermekjóléti intézmények (kórházak, idősotthonok, családok átmeneti otthona, valamint gyermekotthonok) és ezen intézmények ellátottjai jelentkezhetnek - tudatták.
    

"A humanitárius szervezet kiemelt célkitűzése a társadalmilag sérülékeny csoportba tartozó személyek támogatása, egyes esetekben az elmagányosodás, más esetekben az esélyegyenlőtlenség csökkentése" - írták. A program fenntartható, hosszabb távú működéséhez más cégek, szervezetek és magánszemélyek számára is megnyitották a lehetőséget az alap támogatására. A pályázattal kapcsolatos részletek a voroskereszt.hu/digitalis-felzarkoztatasi-alap/ oldalon találhatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com