Magyarok kenyere - Több mint 100 tonna búza gyűlhetett össze

A tavalyinál is több búza gyűlhetett össze a Magyarok kenyere program keretében az összesítések eddigi adatai alapján - mondta Pécs alpolgármestere csütörtökön Sombereken.

mkjA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai szervezete által szervezett búzagyűjtő napon Nagy Csaba újságíróknak elmondta, hogy 2013-ban 100 tonna volt a felajánlott mennyiség, idén eddig 87 tonnáról tudnak. Bár a gyűjtés csütörtökön befejeződik, az összesítések még folynak és az összmennyiség az előzetes becslések szerint meghaladja az előző évit - jegyezte meg.

Hozzátette: tavaly 800 cég, gazdálkodó és önkormányzat ajánlott fel gabonát, számuk idén ezernél több lesz.
Rittlinger József, a kamara baranyai elnöke arról szólt, hogy csak a sombereki gyűjtőpontra több mint félszázan 11,2 tonna búzát hoztak, két és félszer többet, mint az előző évben.

A 2011-ben Pécsről indult, a nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakónak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.

A Magyarok kenyere programban augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban összeöntött búzából előállított lisztből, verbőci vendégkovász és parajdi só felhasználásával sütik augusztus 20-én az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret. Ugyanígy a Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által a pécsi Magyarok kenyere ünnepen felszelt kenyeret, továbbá azt az ezer cipót is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet árul augusztus 20-án, hogy a befolyt összegből rászoruló gyermekek étkeztetését segíthesse.

Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a Magyarok kenyere ötletgazdája a közelmúltban, a program idei eseményeiről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ezúttal is tavalyihoz hasonló felajánlásra, azaz mintegy 100 tonna búzára számítanak.

A jótékonysági akció első évében 10 tonna, 2012-ben 25 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. Utóbbihoz 77 tonnával járult hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com