Magyarország konzuli képviseletet nyitott Miamiban

Magyarország konzuli képviseletet nyitott Miamiban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - aki felavatta a képviseletet - az MTI-nek telefonon nyilatkozva a nyitás indokaként az ott élő magyarok közösségeivel való kapcsolattartást, a gazdasági kapcsolatok fejlesztését, valamint az ott nyaralók konzuli ügyeinek intézését nevezte meg.A tárcavezető közölte, hogy a képviseleten részben a magyarok konzuli érdekképviseletét látják el, részben pedig a külgazdasági kapcsolatokat építik.

Mint mondta, jelenleg hét európai uniós tagállamnak - köztük Németországnak, Olaszországnak és Hollandiának - van konzuli képviselete Miamiban, de Magyarország az első közép-európai ország, amely ilyet létesít.

    
A külügyminiszter hangsúlyozta: "dinamikusan bővülnek és javulnak" a politikai és gazdasági kapcsolataink az Egyesült Államokkal, az amerikai vállalatok a második legnagyobb befektetői közösséget alkotják Magyarországon, és az EU-n kívüli legnagyobb exportpiacunk az Egyesült Államok. "Egyértelműen érdekünk, hogy a lehető legtöbb módon segítsük" a magyar cégek érvényesülését az amerikai piacon, amiből nem maradhat ki Florida sem - fogalmazott Szijjártó Péter.
    

Szijjártó Péter kifejtette: Florida az Egyesült Államok negyedik legnagyobb gazdasági teljesítményű állama, amellyel Magyarországnak tavaly 230 millió dollárnyi kereskedelmi forgalma volt. A floridai és a magyar gazdaságpolitikai prioritások nagyon hasonlóak: mindkét esetben külgazdaságorientált gazdaságpolitikát folytatnak, alacsony adókra építenek, a kis- és közepes vállalkozások rendkívül jelentősek a gazdasági teljesítmény szempontjából, továbbá felismerték a folyamatos innováció és modernizáció szükségességét - sorolta.
    

Közölte: emellett a térségben mintegy 110 ezer magyar, illetve magyar származású ember él, akik nagyon aktív közösségi életet élnek és igen fontosnak tartják a kapcsolattartást az anyaországgal. Floridában szervezik meg minden évben az amerikai magyarság második legnagyobb eseményét, a Magyar Fesztivált - tette hozzá.
    

A külügyminiszter kitért rá: vannak itt olyan egyházi, oktatási szervezetek, amelyeket magyarok működtetnek annak érdekében, hogy megőrizzék a magyar identitásukat, a gyermekek beszéljék a magyar nyelvet, valamint kulturális és családi rendezvényeket szervezzenek. Szijjártó Péter szerint mindemellett sok magyar is érkezik Floridába nyaralni, ezért a konzuli képviselet biztosítása, az itt élő magyarok közösségeivel ápolt kapcsolatok, valamint a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében döntöttek a konzuli képviselet nyitása mellett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com