Május végére megújulnak a fertődi Esterházy-kastély parkjai

Nagyszerű az az együttműködés, amely nyomán május végére elkészül a fertődi Esterházy-kastélyhoz tartozó parkok rekonstrukciója, a fejlesztés nemcsak a fertő-parti térség, hanem a régió turisztikai fejlődését is szolgálja – mondta a térség KDNP-s országgyűlési képviselője csütörtökön a kastélyban tartott sajtótájékoztatón.

Firtl Mátyás kifejtette: az Eszterháza Központ, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG Zrt.) és a fertődi önkormányzat közös munkája nyomán már nem csupán zenei programokat lehet kínálni Fertődön, a nyári zenei programokra látogatók a kulturális örökség mellett a terület természeti értékeivel is megismerkedhetnek.

kastely-jelene2

A politikus elmondta azt is, hogy a kormány "eltökélt szándéka" az Eszterháza Központhoz tartozó nagycenki Széchenyi-kastély felújítása is, mert a turisztikai régió így egyfajta zarándokhellyé válhat, ahol Joseph Haydn és Liszt Ferenc mellett gróf Széchenyi István hagyatéka, munkája is megismerhetővé válik.

Bodrogai László Anzelm, az Eszterháza Központ főigazgatója elmondta, hogy június első hetében adják át a fertődi Esterházy-kastély Rózsakertjét, Angolkertjét és Északi parkját. A 200 millió forintos fejlesztést száz százalékban európai uniós forrásból tudták megvalósítani.

A főigazgató részletezte: összesen 90 ezer négyzetméternyi terület újult meg, ahol mintegy 2400 cserjét, kilencezer rózsát, és 105 fát ültettek. Emellett hétezer négyzetméternyi útfelületet újítottak fel és húszezer négyzetméternyi bozótos területet tisztítottak meg.

A Rózsakertben 430 féle rózsafajt ültettek. A főigazgató szerint az 1908-ban, gróf Cziráky Margit által alapított kert Magyarország legnagyobb rózsakertje lesz. A következő években szeretnék bővíteni az ott megtalálható fajok számát, így génbankként is funkcionál majd a terület.

Az 1906-ban kialakított Angolkertben megújították a sétautakat és növényismertető táblákat helyeztek ki. Az Északi parkban a faállományt állították helyre.

Bodrogai László Anzelm hozzátette: tervezik a Rózsakert melletti Cziráky Margit-féle üvegházrendszer felújítását is, amelynek tervei jövő év elejére készülnek el.

A kastélyhoz tartózó, de a KAEG Zrt., az Eszterháza Központ és a fertődi önkormányzat tulajdonában lévő Lés-erdő tavaly júniusban kezdődött rekonstrukciója is befejeződik május végére. A mintegy 250 millió forintos, száz százalékban az Európai Unió által támogatott fejlesztés révén a történeti terület 176 hektáron újult meg.

A főigazgató elmondta azt is, hogy a fertődi kert rekonstrukció csak egy fejezete az épített és természeti örökség megmutatásának, mert ebben a hónapban kezdődik a pannonhalmi növénykert telepítése, ahol tízezer levendulát és ötezer más évelő növényt ültetnek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com