Máltai szeretetszolgálat: ezerhétszáz gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá a MosolyTáska akció

Ezerhétszáz gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá az ötödik alkalommal megszervezett MosolyTáska akció. A gyűjtésben több mint 150 általános iskola diákjai és magánszemélyek is részt vettek, hogy adományukkal a legszegényebb családok gyermekeit támogassák - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint 1485 jó állapotú iskolatáskát és több mint 1 millió forint pénzadományt ajánlottak fel magánszemélyek az adomanyozz.hu oldalon keresztül, amelyből a szervezők további táskákat tudnak biztosítani a rászoruló diákoknak. Hozzátették, a szervezet munkatársai így ezerhétszáz, iskolaszerekkel megtöltött táskát juttathatnak el a nehéz helyzetben élő gyermekekhez az országban.

Mint írták, a kampány célja idén is az volt, hogy iskolakezdéskor azok a gyerekek is minőségi iskolatáskával indulhassanak el az új tanévben, akiknek családja ezt önerőből nem tudja biztosítani. Az adományok jelentős részét már a tanévkezdéskor megkapták a szervezettel kapcsolatban lévő gyerekek, a maradékot pedig az év során elhasználódott, megrongálódott felszerelés pótlására használják majd fel a máltai iskolák és tanodák - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com