Máltai szeretetszolgálat: másfél év alatt száz szociális bérlakásba költöztek be rászoruló családok

Másfél év alatt száz szociális bérlakásba költöztetett rászoruló családokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a felzárkózó településeken élő, hátrányos helyzetű családok számára nyílt pályázaton teszi elérhetővé, hogy modern, egészséges és tágas otthonok bérlői legyenek - közölte a karitatív szervezet pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint egy háromtagú drávagárdonyi család költözött be a Felzárkózó települések program századik szociális bérlakásába. A program első szociális bérlakását másfél évvel ezelőtt, 2024 júniusában a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Jánkmajtison vehette birtokba a pályázati úton kiválasztott család, azóta összesen már 356 ember, 212 felnőtt és 144 gyermek kezdhetett új életet modern és egészséges lakókörnyezetet nyújtó otthonban - tették hozzá.

A programot irányító Magyar Máltai Szeretetszolgálat eddig 139 bérlakást alakított ki, többségében használt családi házak teljes felújításával, 192 ingatlanban még tartanak a kivitelezési munkálatok, 261 további épületnél pedig a beruházás előkészítése zajlik. Az európai uniós támogatásból megvalósuló program 166 településen létesít szociális bérlakásokat - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com