Már 192 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtök reggeli adatai szerint már 192 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok az április 12-i parlamenti választásra, az eddig ellenőrzöttek közül több mint 102 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 18-ig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 497 ezren tették meg.

Az NVI tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu csütörtök reggeli adatai szerint 192 090 levélszavazatot adtak már le, ebből 28 906-ot közvetlenül az NVI-hez juttattak vissza, 163 184-et pedig a külképviseleteken adtak le. Az NVI hétfőn kezdte meg az azonosító nyilatkozatok ellenőrzését. Az NVI nem teszi közzé, hány azonosító nyilatkozatot ellenőrzött hétfő óta, csak azt, hogy az ellenőrzöttek között csütörtök reggelig 102 589 érvényes szavazási iratot találtak.

A tájékoztató nem azt tartja nyilván, hogy mely országokból érkezett a levélszavazat, hanem azt, hogy a kérelmező melyik országba kérte az értesítést a névjegyzékbe vételéről.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

E szerint a legtöbb érvényes szavazási iratot (36 714-et) olyan választók juttatták vissza, akik romániai értesítési címet adtak meg, szerbiai értesítési címmel rendelkező választópolgároktól 34 597, németországi értesítési címmel rendelkező választóktól 862 érvényes szavazási irat érkezett már vissza.

Magyarországi értesítési címet megadó választóktól 295 érvényes szavazási irat érkezett vissza, kettős állampolgárságot tiltó országbeli értesítési címmel rendelkező választópolgároktól 696, és van 29 143 olyan érvényes szavazási irat is, amelyet olyan választópolgárok adtak le, akik a névjegyzékbe vételérükről e-mailben történő értesítést kértek.

A levélben szavazók a szavazólapokat tartalmazó válaszborítékot az NVI-hez visszajuttathatják postán (bárhonnan ingyen), úgy, hogy az a szavazás napján 19 óráig megérkezzen. Feladhatják térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve is, ebben az esetben a külképviseleti szavazás lezárultáig kell megérkeznie a levélszavazatnak a címre. Az amerikai kontinensen szavazóknak figyelembe kell venniük, hogy az időeltolódás miatt a külképviseleti szavazás szombaton lesz.

A válaszboríték le is adható bármely külképviseleten munkanapokon 9 és 16 óra között. Beregszászon, Csíkszeredán, Ungváron, Kolozsváron és Szabadkán azonban április 10-ig mindennap 7-21 óra között van erre lehetőség, a szavazást megelőző napon, április 11-én pedig 7 órától 22 óráig. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a tervek szerint a szavazás előtt többször is hazaszállítják az urnában lévő szavazatokat, hogy az NVI elvégezhesse a szavazók ellenőrzését.

A szavazási levélcsomagokat az országgyűlési egyéni választókerületi székhelytelepüléseken is le lehet adni a szavazás napján 6 és 19 óra között. Az NVI-hez beérkezett, illetve a külképviseletekről beszállított levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését hétfő délelőtt kezdte meg az iroda. Az ellenőrzés során felbontják a külső szállítóborítékot, és az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat a levélben szavazók névjegyzéke alapján, illetve szükség esetén a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány-nyilvántartásban, valamint a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartásban is ellenőrzik.

Amennyiben az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó, belső zárt borítékot - felbontás nélkül - félreteszik. Ezt ugyanis csak a szavazás lezárulta, azaz április 12-én 19 óra után lehet felnyitni.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com