Már csak Nemzeti Italboltban vehetsz jövőre alkoholt

Pár hónappal ezelőtt mikor írtunk róla, hogy jönnek a nemzeti dohányboltok után a nemzeti alkoholboltok, az emberek nagy része megmosolyogta, a jobboldaliak meg támadtak, hogy megint gúnyolódunk csak.


Kormányközeli forrásokra hivatkozva a Napi Gazdaság ma cikket írt arról, hogy a dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül. Azt is megírta a lap, hogy a Nemzeti Alkoholbolt, vagy italbolt koncepciót véglegesítették, annak megvalósításáról pedig már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel.

[facebook]nemzeti-italbolt

Úgy tűnik, hogy a tervezetet a trafikokéhoz hasonlóan alakítják ki, tehát törvényi szinten rögzítik a szeszes italok árusításának szabályait. Az is biztosnak tűnik, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol.

A Nemzeti monopóliumokat rendre kiosztják. Ugye már tudjuk, hogy van Nemzeti Földbérlés - Nemzeti Autópálya és Útépítés, Nemzeti Stadionépítés, Nemzeti Dohánybolt...


Vajon mi jön ezután? 

Nemzeti Benzinkút, Nemzeti Építőipar, Nemzeti Fodrászat, Nemzeti Kozmetikus, Nemzeti Taxi, Nemzeti Vendéglátás ???


Kezdünk hasonlítani például Tunéziára, ott például egy városban csak két boltban lehet alkoholt kapni. Mit gondolnak, ki kapta meg erre a jogot? Az ellenzékiek barátai, vagy a kormánypártiak???

Egyébként most arra fognak hivatkozni, hogy a WHO felmérése szerint tavaly fejenként közel 13 liter tiszta szeszt fogyasztottak hazánkban. Igen ez lehet, hogy igaz, de a Dohányboltok sem hozták a dohányzók leszokását, mint eredményt. Az eredmény az lett, hogy az állam kevesebbet keres, a kereskedők közül sokkal kevesebben részesülnek a tortából. A feketepiac szereplői pedig megerősödnek. 

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com