Már kilenc mentőmellényállvány segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket

Balatonlellén felállította legújabb mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), ezzel már kilenc ilyen egység segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket - tájékoztatta a szakszolgálat az MTI-t hétfőn.A VMSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a narancssárga színű, mentőmellényt formázó állványon tizenkét darab gyerekméretű mentőmellény található, ezeket a kicsik ingyenesen használhatják addig, amíg a strandon tartózkodnak.
    

Emlékeztetttek: az első állványokat két éve avatták fel, a közösségi mentőmellény-szolgáltatásról pedig folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek.     Az ingyenesen használható szolgáltatásnak köszönhetően a szülök biztonságban tudhatják gyermekeiket - idézi a közlemény Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét, aki közölte azt is, hogy a balatonlellei az első olyan állvány, amit nem egy szervezet finanszírozott, hanem többen adták össze a költségét.     


A szakszolgálat tájékoztatása szerint az állványokon galléros mentőmellényeket helyeznek el, amik kint tartják viselőjének fejét a vízből. Ezeket úgy alakították ki, hogy ha a valaki arccal lefelé esik a vízbe, akkor automatikusan a hátára fordítja viselőjét. Mentőmellényállvány a balatonlellei három helyszínen túl Siófokon, Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen és Gyenesdiáson működik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com