Már kilencven káresetet jelentettek az újévi földrengések óta

Az elmúlt egy hét alatt kilencvenre emelkedett az újévi földrengések után bejelentett káresetek száma, két templom és egy tájház is megrongálódott – tájékoztatta a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

földrengésAngyal Eszter elmondta, hogy csütörtökig 33 településről 90 bejelentés érkezett, ezek közül kettő igényelt beavatkozást: Szécsényben és Magyarnándorban egy-egy, veszélyesen megdőlt kéményt bontottak vissza a tűzoltók.

A bejelentett károk többsége vakolathullásokról, padló- és falrepedésekről számolt be. Galgagután a falumúzeum épülete rongálódott meg. Két templom, a kishartyáni és magyarnándori fala megrepedt a földmozgások miatt, utóbbi településen károk keletkeztek a polgármesteri hivatal épületében is.

Sándor István, Magyarnándor független polgármestere az MTI kérdésére elmondta: a község római katolikus templomában a boltívek mentén keletkeztek repedések. A károkat már felmérték, de a helyreállítás pontos költségei egyelőre nem ismertek - közölte a polgármester, aki 2,5-3 millió forint közötti összeget valószínűsít.

Újév napján négy földmozgást regisztráltak Nógrád megye középső részén: előbb egy a Richter-skála szerint 3,9-es, majd egy 4,0-ás erősségű rengés rázta meg Iliny község környékét. Ezeket 3,1-es, majd 2,8-as erősségű utórengés követte. Az ötödik, 2,1 erősségű utórengés január 7-én délután volt.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com