Már megint lepermeteztek minket magyarokat, erősen mérgező vegyszerrel!

Ezúttal nem a Chemtrail okolható az esetért, hanem maga a NÉBIH, amely engedélyt adott egy olyan gyilkos vegyszerre, amit még az EU-ban is betiltottak!


Csányi Sándor tulajdonát képező Reanal Zrt. az egyik legmérgezőbb szert gyártja: a Redentin nevű vegyszert, amivel Magyarországot lepermetezték. Az engedélyt maga a NÉBIH adta, amelyet a Reanal kért a vegyszer szétszórásához.

csányi sándor

Gyakorlatilag Magyarország egyik legbefolyásosabb embere megkéri a NÉBIH intézményét, hogy ugyan engedélyezze már az EU-ból is kitiltott patkányölő szert permetezni. Így veszélybe sodorva Magyarország vadjait, madarait, embereit. A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal bólint! Mehet a dolog!

Az esetre a zöldek is felfigyeltek!

A Redentin az emberi szervezetre is rendkívül veszélyes, hiszen véralvadásgátló hatása van! Használatát már évekkel ez előtt betiltották az EU-ban, amely arra hivatott, hogy „megvédje az emberek és állatok életét”.

A Greenpeace tudomására jutott, hogy június 17-én, Magyarországon az intézkedések ellenére kiszórták fejünkre a rendkívül mérgező anyagot.

A Redentin rágcsálók irtására alkalmas méreg, ami két hét után belső vérzést okoz az élő szervezetben.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lassú halál kegyetlen. Gondoljuk, hogy a patkányok ezt igazán megérdemelnék. Azonban nem csupán ezekre az alantas lényekre veszélyes az anyag, hanem madarakra, kutyákra, macskákra, emberekre egyaránt.


Nem beszélve az országunkban élő védett állatfajokról, amelyek a vegyszer által pusztulásnak lehetnek ítélve.

Nagy valószínűséggel a szer nem kíméli a növényeket sem. Ha bele gondolunk, hogy a számunkra alapvető élelmiszerként használt búza is fertőződik a szertől, amit a malmokban lisztként őrölnek és előbb utóbb kenyérként asztalainkra kerül.

búza

Ha belegondolunk, akkor borzasztó, hogy akinek rengeteg pénze, hatalma van, miket tud elérni. Ezzel a tevékenységgel párhuzamot tudunk hozni a Chemtrail- lel. Az nagyban folyik, ez pedig kicsiben és közvetlenül ránk nézve.

Arról van szó, hogy országunkban a hiteles intézmény, amely megóvni hivatott minket, maga a NÉBIH. Azonban, ha az intézményt is megvették, akkor fittyet hány a következményekre és minden EU-s tiltásra.

nebih1

Csányi Sándornak is le kell valamit tenni az asztalra, hiszen biztos nem a két szép szeméért mérgezik az országot. Valószínű ő is egy áldozat a nagy rendszerben, amit egy maroknyi ember, vagy földön kívüli irányít.

Visszakanyarodván a valósághoz, valóban az atlantista háttérhatalom bizony permetez minket. Méghozzá jó magasról, de már úgy tűnik, hogy alacsonyan is.

pemo

A lényeg, hogy az előre elkészített magyarázat arról szól, hogy muszáj volt bevetni a rágcsálók ellen ezt a szert, mert a pockok rendkívül elszaporodtak országunkban. Mondhatnánk, rendben, hadd hulljon a férgese.

Simon Gergely a Greenpeace vegyi szakértője így nyilatkozott az esetről:

"A Redentin nevű rágcsálóirtó szer hatóanyaga többnapos szenvedés után pusztítja el a megmérgezett emlősállatokat, valamint madarakat és halakat. Az emberre is mérgező, véralvadásgátló hatású anyag az európai szinten tiltott, de hazai derogációt kapott légi kijuttatása esetén elkerülhetetlen, hogy más élőlények, így például védett ragadozó madarak, mezei nyulak, őzek is áldozatul essenek. A csak hetek alatt lebomló anyag benne marad a szenvedő és elpusztult állatokban, melyek így ragadozók – akár kutyák, macskák – és dögevő állatok mérgezését is okozhatják."

A problémával kapcsolatban egy másik fontos szakember is nyilatkozott!

"A Redentin felhasználása természetvédelmi és vadvédelmi szempontból is aggályos. Egyrészt a mérget nem csak a megcélzott mezei pockok, hanem más védett vagy vadászható fajok is felvehetik, amelynek különösen nagy a kockázata, ha felszíni vízterekbe kerül a szer. Így például 2002-ben 200 pajzsos cankó és egy daru esett Redentin mérgezés áldozatául. Másodlagosan a mérgezett pockok elfogyasztásával védett ragadozók is mérgezést szenvedhetnek, ahogy ez történt 2006-ban egy rétisassal. Emellett rendkívül jelentős lehet a mezei nyulak és hörcsögök pusztulása is, ami például az ezeket fogyasztó világszerte veszélyeztetett parlagi sasok Békés megyei állományában komoly problémát jelenthet a fiókák felnevelésében. Ezek a veszélyek a sokszorosára nőnek a szer most engedélyezett légi kijuttatatásával”mondta Dr. Horváth Márton a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fajvédelmi csoportvezetője.

Forrás: hirarena.com

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com