Másfél milliárd forintból indulnak beruházások tizenkét Csongrád megyei településen

Másfél milliárd forintból indulnak beruházások tizenkét Csongrád megyei településen, a fejlesztések zöme az önkormányzatok vízrendezési, csapadékvíz-elvezetési feladatainak megoldását szolgálja, de van köztük turisztikai célú projekt és bölcsődeépítés is - tájékoztatta a megyei önkormányzat szerdán az MTI-t.Gémes László (Fidesz-KDNP), a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program megyei szintű koordinálásáért felelős közgyűlési elnöke közölte, a 2014-2020-as, most záródó fejlesztési ciklus ideje alatt több mint 35 milliárd forintnyi forrás érkezett Csongrád megyébe, amely 58 település csaknem 260 beruházásának megvalósítását segítette.

    
A legutóbb támogatott 12 pályázaton kívül van még néhány idén benyújtott, amely elbírálás alatt áll. Ezzel egy időben a Csongrád Megyei Önkormányzat már megkezdte a felkészülést következő, 2021-2027-es támogatási ciklusra. Bordányban mintegy 250 millió forintból alakítják ki az Ős-Bordány régészeti parkot. Látogatóközpont is épül, ahol a honfoglalás előtti szarmata népcsoport életéről szóló audiovizuális és interaktív foglalkozásokkal várják majd az érdeklődőket.
    

Deszken 208 millió forintból már az ősszel elkezdődhet a régóta hiányzó bölcsőde építése. Ópusztaszeren szintén a bölcsődei ellátást fejlesztik, a most elnyert, csaknem 70 millió forintból. Makó önkormányzata 50 millió forintot nyert hasonló célra: egy új foglalkoztató helyiséget alakítanak ki a Kálvin téri bölcsőde épületében.
   

Balástyán több mint 96 millió forintból építik meg a már meglévő belvízvédelmi rendszerhez kapcsolódó Balástya-Győriszéki záportározót. Földeákon 25 millió forintból fognak gondoskodni arról, hogy a település fejlessze a belvízcsatornáit és elvezető rendszerét. Újszentivánon, Székkutason, Magyarcsanádon, Zsombón és Üllésen 200-200, Öttömösön 50 millió forintot fognak költeni a csapadék- és belvízelvezető csatornák bővítésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com