Második világháborús hősi halottakat exhumáltak Mogyoródon

Tizenhat, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak Mogyoródon - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága hétfőn a Facebook-oldalán.Azt írták: a Pest vármegyei Mogyoród egykori katolikus, ma már a helyi önkormányzat kezelésében lévő köztemetőjében a második világháború idején több hősi halált halt magyar katonát temettek el, de pontos számuk és eltemetési körülményeik nem ismertek, az ezzel kapcsolatos források ellentmondásosak.
    

A település 1948-ban készült jelentésében három különböző nemzetiségű - magyar, német, orosz -, a Hősök ligetében található tömegsírról tesznek említést. A település kéziratos története szerint a helyi plébános a harcok befejezése után összegyűjtötte az elesett magyar katonákat a település határából és ő alakította ki végső nyughelyüket.
    

Hozzátették: a katolikus halotti anyakönyvben több oldalon foglalkoznak az itt eltemetett magyar katonákkal, összesen harminc ember adatait sorolják fel. A felsorolt hősi halottak közül többen is szerepelnek az igazgatóság adatbázisaiban, eltemetési helyként gyakran Mogyoródot jelölve. A hadisírgondozó szakemberek két kisebb feltárást már végeztek a területen, és akkor hat katonát sikerült exhumálniuk, de egyértelművé vált, hogy a Hősök ligetében nyugvók pontos számának megállapításához a parcella teljes feltárása szükséges.
    

A szakemberek augusztus közepén végezték el ezt a munkát: az első nap egymástól kis távolságra öt magyar katona földi maradványait találták meg, a honvédek feltehetően az elsődleges helyükön nyugodtak. Személyi azonosításra alkalmas tárgyak nem kerültek elő.  A második napon azt a területet vizsgálták át, ahol a korábbi kutatásoknak köszönhetően már tudható volt, hogy magyar katonák nyugszanak, de pontos számuk és elhelyezkedésük nem volt ismert. Ezen a részen három tömegsírt tártak fel, az itt nyugvó katonákat valószínűleg a harcok után temették ide civilek külső területekről.


Az első tömegsírban öt magyar katona földi maradványai kerültek elő, a második tömegsírban négy, míg a harmadikban két magyar katona nyugodott. Az exhumálást rendkívüli módon nehezítette a temető homokos talaja - tették hozzá. Az exhumált tizenhat magyar katona földi maradványait a helyszínen újratemették, a közeljövőben elhelyezik az új sírhelytáblákat is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

http://ujhazak.com