MÁV: akár több napig is tarthat a helyreállítás a Sárvár-Celldömölk vonalszakaszon

Hosszabb ideig, akár több napig is eltarthat a kedd esti, személyi sérüléssel nem járó vonatbalesetben megrongálódott vasúti pályaszakasz helyreállítása Sárvár és Celldömölk között a Vas megyei Ostffyasszonyfa állomáson - közölte az MTI érdeklődésére szerdán Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.

mávTájékoztatása szerint a vasúti pálya és a felsővezeték is megrongálódott, oszlopok dőltek ki és vasúti jelzőberendezések is cserére szorulnak.

Elmondta, az éjszakai órákban tomboló szélvihar hátráltatta a munkát, ezért a daru csak reggel hat órakor kezdte meg a négy kisiklott személyvagon visszahelyezését a sínekre.

Both Ferenc egyelőre arról sem tudott friss információval szolgálni, hogy mi okozhatta a balesetet, szavai szerint a vizsgálat még folyamatban van.

A Mávinform sajtóügyeletese megerősítette korábbi közlését, mely szerint a balestben érintett szakaszon vonatpótló autóbuszokkal szállítják az utasokat, emitatt az erre közlekedőknek 35-40 perces késésekre kell számítaniuk.

Kedden este a Sárvár-Celldömölk között, Ostffyasszonyfa állomáson siklott ki egy hat kocsiból álló személyvonat négy kocsija, a vonaton több mint ötvenen utaztak, de nem sérült meg senki.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

http://ujhazak.com