MÁV: egyre népszerűbbek az elektronikus jegyek

Az elektronikusan vásárolt vonatjegyek egyre népszerűbbek az utasok körében, 2017 első fél évében 926 ezer online jegyvásárlást rögzítettek, 35 százalékkal többet, mint 2016 hasonló időszakában - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az online vásárlások háromnegyede QR-kóddal is ellátott e-vonatjegyre irányul. A MÁV adatai szerint tavaly az előző évihez képest 18 százalékkal több, összesen 1,46 millió vásárlás történt a vasúttársaság internetes értékesítési rendszerében, ami a teljes belföldi értékesítés 7 százalékát tette ki.

Közleményében a MÁV kiemelte, hogy az idén nyáron bevezetett e-Balaton, illetve e-Velence jegyből másfél hónap alatt több mint 12 500 fogyott. Az internetes jegyvásárlás lehetőségét a MÁV-Start még 2008-ban vezette be. Szabályozási és technikai okokból az online váltott jegyeket eleinte ki kellett nyomtatni a jegykiadó automatából, 2011 novemberétől már az otthon kinyomtatott jegyekkel is lehet utazni. 2012 decemberétől eleinte csak az IC-ken, majd a gyorsvonatokon is lehetővé vált a nyomtatás nélküli, vonatjegy-bemutatás okoseszközön.


Az utasok igényeit követve ezt a lehetőséget a vasúttársaság 2016 novemberében valamennyi belföldi járatára kiterjesztette e-vonatjegy néven.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com