MÁV-Start: hétfőtől nyári menetrend bővülő szolgáltatásokkal

A több mint egymilliós, nyári balatoni utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok - tájékoztatta a MÁV-Start pénteken az MTI-t.

mávMindez csökkenő balatoni menetidőket és bővülő szolgáltatásokat is jelent, például klimatizált IC-kocsik és motorvonatok, étkezőkocsik állnak forgalomba, és növelik a kerékpár-szállítási kapacitást - írták.
A közlemény szerint június 21-étől 1 óra 27 perces menetidővel számolhatnak a fővárosból Siófokra, és két órán belüli menetidővel a Balatonfüredre utazók. A többi balatoni állomásra és megállóhelyre is az eddig megszokottnál rövidebb idő alatt lehet eljutni Budapest felől, a Kelenföld-Székesfehérvár szakaszon elvégzett pályafelújításoknak köszönhetően.

Budapestről hétköznap 17 közvetlen vonat indul a Balaton északi partjára, egyebek mellett több kerékpár-férőhellyel, a bicikli fel- és lerakásában pedig a jegyvizsgálókon kívül a nagyobb állomásokon diákok is segítenek.
A déli partra hétköznaponként 20 szerelvény indul a fővárosból, köztük kétóránként gyorsvonatok kerékpárszállító kocsival.

Péntek délután és szombat-vasárnap délelőtt Budapestről, vasárnap délután pedig a Balaton felől pluszjáratokat állítanak forgalomba mindkét parton.

Nyugat-, Északkelet- és Dél-Magyarországról is indít közvetlen vonatokat a Balatonhoz a MÁV-Start. Az Ezüstpart Expressz Miskolc és Keszthely között, az Aranyhíd Expressz pedig Szeged és Keszthely között közlekedik minden nap. Hétvégéken egy új gyorsvonatpár is az utazók rendelkezésére áll Szolnok-Siófok viszonylatban, továbbá naponta közvetlenül juthatnak el az utasok a Balatonra egyebek mellett Záhonyból, Sátoraljaújhelyről, Győrből és Szombathelyről is.

Az utasok biztonságára megerősített vagyonőri szolgálat ügyel, valamint rendőrjárőrök és esetenként vasúti polgárőrök is lesznek a balatoni vonatokon és állomásokon, különös figyelmet fordítva a nyári fesztiválokra - fűzték hozzá.

A MÁV-Start kerékpáros túrajegyével az ország bármely területéről - a megtett távolságtól függetlenül - egységesen 420 forintért szállítható kerékpár a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. A Balaton Mix jegy pedig korlátlan számú utazásra jogosít a Balaton körüli vasútvonalakon és a Balatoni Hajózási Zrt. menetrend szerinti járatain.

Az idei nyári menetrendi információk elérhetők a MÁV-Start honlapján, a www.mav-start.hu oldalon és az ELVIRA internetes menetrendi keresőben is, az összefoglaló füzetet pedig a Déli pályaudvaron és a nagyobb állomásokon is megkaphatják az utasok - közölte a MÁV-Start.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com