MÁV: százötven új gyermekvasutast avattak Hűvösvölgyben

Százötven új, 10-12 éves gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hagyományos éves gyermekvasutas-avató ünnepségén Budapesten, a hűvösvölgyi végállomáson - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.mávA közlemény szerint egyúttal átadták Hűvösvölgy állomás biztosítóberendezésének új kezelőpultját és az egyes mozdonyokra telepített új mozdonyfedélzeti rendszert.

Mint írták, a biztosítóberendezés a legmodernebb lesz a Gyermekvasúton, a mozdonyfedélzeti rendszer pedig a járművek fontosabb üzemi jellemzőiről szolgáltat minden korábbinál részletesebb adatokat, sőt internetes nyomon követést is lehetővé tesz.

A tájékoztatás szerint a tanév alatt hagyományosan ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, amelyeken a körülbelül százötven fiatal ismerkedhetett meg a vasutas szakmával és a környék nevezetességeivel. A jövőben valamennyien gyarapíthatják annak a több mint tizenötezer főnek a számát, akik az elmúlt 68 évben úttörő-, illetve gyermekvasutasok voltak Magyarországon - írta a MÁV.

Felidézték: az 1948 nyarán átadott - akkor még csak 3,2 kilométeres szakaszon üzemelő -, ma a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között közlekedő kisvasúton mintegy ötszázötven gyermek váltja egymást a szolgálatokban. A fővárosi Gyermekvasút a világ leghosszabb - 11,7018 kilométeres - gyermekvasútvonalaként tavaly a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com