Máv Zrt.: valószínűleg emberi hiba okozta a Dunakeszinél történeteket

A Máv Zrt. vasútbiztonsági vezetője szerint nagy valószínűséggel emberi hiba okozta a Dunakeszinél történteket. Szombaton két vonat ugyanazon a vágányon egymással szemben haladt, és alig 40 méterre állt meg egymástól.

mávKertész Ottó a Kossuth rádió 180 perc című hétfő reggeli műsorában elmondta: a veszélyhelyzetet az okozta, hogy a megálljt parancsoló jelzőt nem vette figyelembe a Vác felől érkező vonat mozdonyvezetője, és így a 8.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

vágányon, Budapest felől érkező személyvonattal szembehaladt, mivel annak a vonatnak állították be a váltókat.

Azzal kapcsolatban, hogy a Budapest felől érkező személyvonatot nem az eredetileg tervezett 3-4. vágányra fogadta Dunakeszi, hanem a 8. vágányra, azt közölte: ebben az esetben az állomás forgalmi szolgálattevője hibázott.

A esetről a héten hallgatják meg a mozdonyvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt - mondta Kertész Ottó.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője, Bajkó Erika vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy megfelelően működött a vasúti biztosítóberendezés és az úgynevezett vonatbefolyásoló rendszer szombaton Dunakeszinél.
"Az eddigi információk szerint Dunakeszi állomás, eddig tisztázatlan okból, az eredetileg tervezett 3-4. vágány helyett a 8. vágányra fogadta a Budapest felől érkező személyszállító motorvonatot, amely a biztosítóberendezés korábban már ismert hibája miatt óránkénti 15 kilométeres sebességnél kisebb sebességgel haladt be az állomásra" - közölte akkor.

Hozzátette: a másik, Vác felől érkező vonatnak a bejárati jelzőnél kellett volna várakoznia, amíg a motorvonat elhagyja az állomást. A vonat azonban túlment a számára tilos jelzést mutató vörös jelzőn, "felvágta", vagyis átállította az első váltót, majd kitérő állású váltón haladt keresztül, és így ugyancsak a 8. vágányra terelődött.
"A vonatbefolyásoló berendezés - észlelve, hogy a vonat meghaladta a vörös jelzést - megkezdte a vonat vészfékezését.

Eközben a motorvonat vezetője is észlelte a szembejövő vonatot, és ő is megállította a saját vonatát, így a két vonat egymástól 38,2 méterre állt meg" - mondta vasárnap Bajkó Erika.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com