Mazsihisz: van mit tenni az antiszemitizmus ellen Magyarországon

Az antiszemitizmus magyarországi helyzetéről készült legújabb felmérés alapján a magyar társadalom egészében jelen van az antiszemitizmus, vagyis van még mit tenni a jelenséggel szemben - jelentette ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.Heisler András azt mondta, a zsidó közösségen belüli félelmek léteznek, de Magyarországon ma nincs olyan antiszemitizmus, amelyből "direkt módon" következnének ezek a félelmek. Ez azt jelenti, hogy nincsenek fizikai atrocitások, ezért Magyarország ebben a tekintetben jobb helyzetben van mint Nyugat-Európa vagy Európa más országai - tette hozzá.
    

Hahn Endre, a kutatásban résztvevő Medián Közvélemény- és Piackutató intézet ügyvezető igazgatója közölte, a felmérés szerint - a 2019-es adatok alapján - a felnőtt lakosság 36 százaléka tekinthető antiszemitának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com