Médiatanács: a Boross-interjú aggályos, de nem jogsértő

A médiatanács nem tartotta kirekesztőnek, ezért jogsértés hiányában megszüntette a hatósági eljárást a Magyar Hírlapban még tavaly megjelent Boross Péter-interjú ügyében - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

A médiatanács nem minősítette kirekesztőnek Boross Péter volt miniszterelnöknek a Magyar Hírlapban és online oldalán "Nem kulturális, hanem etnikai konfliktus a bevándorlás" címmel megjelent interjúját, ezért jogsértés hiányában megszüntette a hatósági eljárást.

nmhh

A politikus még tavaly augusztusban a bevándorlással kapcsolatban beszélt a lapnak arról, hogy szerinte az érkezőknek nemcsak kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.

Az NMHH közleményében azt írta: a testület álláspontja szerint a vizsgált médiatartalom tekinthető ugyan aggályosnak vagy tudományosan megalapozatlannak, és az érintett közösségre nézve kétségtelenül sértő, vitára okot adó negatív véleményeket, kijelentéseket tartalmazott, de a médiaszabályozási előírások érvényesítése során az ilyen vélemény nem zárható ki a nyilvánosságból pusztán annak társadalmi érzékenységére és esetleges sértő jellegére tekintettel, különösen egy fontos, heves érzelmeket is kiváltó közéleti vitában.

A médiahatóság egy régóta zajló és várhatóan sokáig elhúzódó, az ország és az egész kontinens jövőjét érintő kérdésben ugyanis csak akkor avatkozhat be bizonyos vélemények kitiltásával - a szólás- és sajtószabadságot korlátozva -, ha azok egyértelműen megsértik a gyűlöletkeltés, a kirekesztés tilalmára vagy az emberi méltóság védelmében hozott rendelkezéseket - áll a közleményben.

A médiatanács a Mérték Médiaelemző Műhely politikai reklámokat kifogásoló beadványa nyomán megállapította, hogy A magyar reformok működnek! című szpotok sugárzásával a TV2 Média Csoport Kft. és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. megsértették a társadalmi célú reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezéseket, ezért a TV2 médiaszolgáltatóját 856 ezer forintra, a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-t 832 ezer forintra bírságolta a fokozatosság és arányosság elvét itt is alkalmazva.

A médiatanács hozzájárult a Favorit Masters Kft. kérelméhez, amelyben nevét a MaRock FM Rádió - Budapest 95,8 MHz-ről Rock Rádióra kívánja változtatni.

Rádió Top megnevezéssel a Sztyeppe Műhely Kft.-t nyilvánította nyertessé a médiatanács a Kazincbarcika 88,8 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán. Egységesítheti néhány vidéki rádiójának adását a Szent István Rádió, a testület ugyanis engedélyezte a vételkörzet-bővítést az addig hálózatba kapcsolódással működő Eger 91,8 MHz+Gyöngyös 102,2 MHz-nél a Hatvan 94,0 MHz-en sugárzó rádióval, illetve a Miskolc 95,1 MHz+Encs 95,4 MHz-nél a Sátoraljaújhely 90,6 MHz-en üzemelő rádióval.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com