Médiatanács: Sláger Rádió néven működik tovább a Juventus Rádió

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) e heti ülésén döntött több film és rádiójáték pályázati támogatásáról, valamint arról, hogy novembertől a Juventus Rádió használhatja a Sláger Rádió megnevezést, továbbá bírságokat szabott ki reklámhangerő-túllépés miatt.NMHHAz NMHH kommunikációs igazgatóságának pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a médiatanács hozzájárult a Juventus Rádió védjegyhasználati szerződéssel alátámasztott névmódosítási kérelméhez, amely alapján a szolgáltató november 2-ától használhatja a Sláger Rádió megnevezést.

A testület a TV2 túl hangos reklámjai miatt 460 ezer forintos bírságot szabott ki az idei második negyedévet átfogó hatósági ellenőrzés során megállapított négy jogsértés alapján. A budapesti kisközösségi Kontakt Rádió médiaszolgáltatója 80 ezer forint bírságot kapott, mert kevesebb szöveges és hírműsort tett közzé a hatósági szerződésében foglaltakhoz képest.

Az Ozone Fm 96,3 Miskolc rádióban pedig főcímek nélkül elhangzott kereskedelmi közlemények miatt a médiatanács figyelmeztette a szolgáltatót a jogszabályok betartására - közölték. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának őszi fordulóiban 235 millió forintot nyert el 49 alkotás, sikerrel pályázott többek között Mosonyi Szabolcs természetfilmes, Mészáros Márta rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró is.

A médiatanács idei Cserés Miklós-pályázatán 50 millió forintos támogatásban részesült húsz hangjáték terve - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com