Még egy hétig lehet jelentkezni a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra

Még egy hétig lehet jelentkezni a külhoni magyar jogászhallgatók számára a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra.A pályázat célja a külhoni magyarság jogi gyarapodásának elősegítése, a magyar gazdasági jogászképzés fejlesztése a külhoni magyar területeken: a Kárpát-medencében és a diaszpórában - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

    
Az ösztöndíjra azok a magukat magyarnak valló, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező diákok jelentkezhetnek, akik a Magyarországgal szomszédos országokban vagy a diaszpórában a 2018/2019-es tanévben magán vagy állami felsőoktatási intézményben alap- vagy mester szintű, illetve osztatlan jogászképzésben vesznek részt nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és legalább két sikeresen lezárt tanulmányi félévet igazolni tudnak.
    

Az idei évben 30 hallgató részesülhet ösztöndíjban: Erdélyből 11, Felvidékről 7, Vajdaságból 4, Kárpátaljáról 3, Horvátországból 1, Muravidékről 1, a diaszpórából pedig 3 diák kaphat támogatást tanulmányaihoz. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók 12 hónapon keresztül összesen 600 ezer forint támogatásban részesülnek, a pályázat teljes kerete 18 millió forint. Az ösztöndíjas időszak alatt munkájukat az adott szakterületen elismert gyakorló ügyvéd, tutor segíti.
   

 A jelentkezéseket október 10-én, déli 12 óráig várják. A pályázati felhívás elérhető a www.bgazrt.hu és a www.nemzetiregiszter.hu oldalakon. http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/meg-egy-hetig-lehet-jelentkezni-a-szasz-pal-tanulmanyi-osztondijra


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com