Megalakult a BME tudásközpontjának debreceni kutatócsoportja

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Debreceni Egyetem (DE) informatikai kara közösen létrehozta a BME Egyesült Innovációs Tudásközpont debreceni kutatócsoportját - közölték a két intézmény vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Bartha Elek, a DE rektorhelyettese kiemelte: az informatika képzése a '70-es években indult el a Debreceni Egyetemen, és jelen van az orvosképzésben, az agrár felsőoktatásban, a természettudományos képzésben egyaránt. A tudásközpont létrejöttével pedig az egyetem falain kívülre is kiterjed a tevékenységük - tette hozzá.

SI_IT_Infrastructure_w734

Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja hangsúlyozta, hogy az informatika területén komoly eredményeket csak összefogással lehet elérni, ezért nagy jelentőségű a debreceni kutatócsoport létrejötte. Mihálydeák Tamás, a DE Informatikai Karának dékánja közölte, a kutatócsoport létrejöttével a jövő generációját kívánják felkészíteni a legfrissebb informatikai vívmányokkal kapcsolatos tudás elsajátítására.

Kovács Kálmán, a tudásközpont igazgatója azt mondta, komplex feladatokat igyekeznek kidolgozni, például a városi életet szeretnék élhetővé tenni, hiszen Európában a lakosság 70 százaléka városokban él. Fazekas Attila, a DE Informatikai Karának dékánhelyettese, a debreceni kutatócsoport igazgatója hozzátette: az együttműködés során olyan problémákra is keresik a választ, hogyan lehet erősíteni az egyedül élő idős emberek biztonságát.

MTI

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com