Megállapodott a kormány a külföldön élő holokauszttúlélők kárpótlásáról

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány képviseletében többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy a holokauszt magyar származású, ám külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz – közölte a Kormányzati Információs Központ szombaton az MTI-vel.

Fidesz_New_logoA kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Mazsök 5,6 millió amerikai dollárnak – csaknem 1,3 milliárd forintnak – megfelelő összeget három munkanapon belül átutaljon a kifizetéseket végző és felügyelő Claims Conference számára. A további viták kizárása érdekében a felek megegyeztek abban, hogy a kifizetésekkel kapcsolatos elszámolás ellenőrzésére felkérik a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló magyarországi képviseletét – olvasható a tájékoztatásban.

A közlemény kitér arra, hogy Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, amelyre a kormány kiemelt figyelmet fordít, és a közelmúltban 50 százalékkal megemelték a Magyarországon élő holokausztáldozatok életjáradékát.

A magyar fél elszámolási viták miatt 2010 óta tartotta vissza a nagyjából 18 ezer embert érintő támogatásokat. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tavaly augusztusban azt közölte: visszakéri a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, mert a juttatások kifizetésével 2007-ben megbízott szervezet nem számolt el az összeggel. A tárca akkor arról is tájékoztatott, Gál András Levente kormánybiztos kezdeményezte, hogy külföldön és belföldön is a Mazsök ossza el a támogatásokat.

A Gyurcsány-kormány 2007-ben kötött szerződést a Mazsökkel, ennek értelmében az állam öt éven keresztül összesen 21 millió dollár támogatást ad a holokauszt magyar származású túlélőinek. A Mazsök a külföldön élő túlélőknek járó támogatás kifizetésébe a Claims Conference-t is bevonta az akkori oktatási miniszter, Hiller István engedélyével. Az állam 2009-ig 12,6 millió dollárt utalt át a Mazsöknek, ennek kétharmadát a Claims Conference kapta meg, de a KIM közlése szerint az összeggel nem számolt el szabályosan. Így jelentéseiből nem lehetett azonosítani a támogatásra jogosultak személyét és a jogosultság alapját.

Az állam a 2011-es juttatásokat is kifizette, a Mazsök azonban nem utalta tovább a Claimsnek a hiányzó elszámolások miatt. Greg Schneider, a Claims Conference alelnöke ezután úgy nyilatkozott: a náci üldöztetés miatti kárpótlásokkal foglalkozó szervezet több mint hatvan éves fennállása alatt ez volt az első alkalom, hogy egy ország megszegte a szavát, amikor fizetnie kellett volna, a Fidesz-kormány ugyanis 2010 óta visszatartja a támogatásokat. A KIM visszautasította, hogy a kormány megszegte volna a szavát és ismét az elszámolási hiányosságokra mutatott rá.

A kormány ez év februárban határozatban hagyta jóvá, hogy a 2011-es és 2012-es támogatások folyósítása érdekében a Mazsök megállapodást kössön a Claims Conference-szel. A kabinet egyúttal kinyilvánította: egyetért azzal, hogy a viták rendezése érdekében a Claims Conference a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló céget bízza meg egy olyan, zúrópróbaszerű elszámolás elkészítésével, amely alkalmas arra, hogy a Mazsök - 2014. június 30-áig esedékes - elszámolásának alapja legyen.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com