Megerősítették a határ fizikai védelmét Röszkén

Megerősítették a határ fizikai védelmét a röszkei közúti határátkelőhelynél, ahol kedd hajnalban migránsok nagyobb csoportja illegálisan próbált magyar területre bejutni - tapasztalta szerda délelőtt a helyszínen az MTI tudósítója.A határátkelőhely korábban a gyalogosforgalom által használt kapuját drótkerítéssel és négy sor pengésdróttal zárták le. Szintén pengésdrót került a határon átvezető utat este 7 és reggel 7 óra között a gépkocsik elől elzáró kétszárnyú kapura, valamint a gyalogutat szegélyező drótkerítésre is.

    
Az átkelő közvetlen szomszédságában, ahol korábban - egy határt keresztező távközlési kábel miatt - csak drótakadály állt, két sorban több méter magas kerítést építettek, köztük szervizúttal. Kedd hajnalban fél hat körül migránsok egy nagyobb csoportja a röszkei közúti határátkelőhely két oldalán, csaknem egy időben próbált meg az ország területére bejutni.


Az akkor még zárva lévő határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő egyik fegyveres biztonsági őr ezt észlelve három figyelmeztető lövést adott le. A helyszínre irányított járőrök körülbelül hatvan határsértő bejövetelét akadályozták meg. A rendőrök öt határsértőt fogtak el a térségben, ellenük büntetőeljárás indult. A röszkei közúti határátkelőhely szerda 7 órától zavartalanul működik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com