Meggyújtotta a matracát egy női fogvatartott a Gyorskocsi utcai börtönben

Meggyújtotta a matracát egy női fogvatartott a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületének zárkájában csütörtök reggel - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: amint észlelték a tüzet, a büntetés-végrehajtás munkatársai haladéktalanul megkezdték a tűz oltását és megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket. Az ilyenkor alkalmazott protokollnak megfelelően az érintett körletszinten elhelyezett fogvatartottakat átmenetileg máshol helyezték el a biztonságuk érdekében - tette hozzá.

Mint mondta, az eset során a matracot felgyújtó fogvatartott mellett hat, a tűz oltásában és az evakuálásban részt vevő bv-st szállítottak füstmérgezés gyanúja miatt kivizsgálásra egészségügyi intézménybe. A tűz oltását a helyszínre érkező fővárosi tűzoltók fejezték be, az anyagi kár felmérése még tart. Az ügyben az intézet parancsnoka közveszély okozása miatt büntetőfeljelentést tesz - tette hozzá Makula György.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com