Meghamisított jegyzőkönyv miatt emeltek vádat egy zalai jegyző ellen

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy kistelepülés jegyzője ellen, aki meghamisította egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvét - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.Jánky Judit közölte: az 50 éves férfi egy Nagykanizsa környéki település jegyzőjeként tevékenykedett. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy az eset Sormáson történt. A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester között kialakult bizalmi válság miatt a polgármester 2015. november 18-ára képviselő-testületi ülést hívott össze. A nyilvános ülés után zárt ülést rendelt el, amelyen a képviselők titkos szavazással és minősített többséggel visszavonták az alpolgármester megbízását, majd újat választottak helyette.

    
A döntés azonban jogszabályellenes volt, mert a vezetői megbízás visszavonásáról kizárólag az érintett kérésére lehet zárt tárgyaláson dönteni, az alpolgármester viszont erről nem is tudott. A jegyző a zárt ülésről készült jegyzőkönyvben a valóságtól eltérően mindössze két napirendi pont tárgyalását rögzítette. Az alpolgármesteri megbízás visszavonására vonatkozó polgármesteri előterjesztést, valamint az emiatt szükségessé vált egyéb intézkedéseket hamisan a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvben szerepeltette.
    

Mivel a jegyző hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, a Nagykanizsai Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt ellene, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com