Meghívták Áder Jánost a december 12-i klíma-csúcstalálkozóra

Az ENSZ főtitkára, a francia elnök és a Világbank vezetője meghívta Áder János államfőt a december 12-i klíma-csúcstalálkozóra, amelynek Franciaország lesz a házigazdája - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken az MTI-vel.António Guterres ENSZ-főtitkár, Emmanuel Macron francia elnök és Jim Yong Kim, a Világbank elnöke levelében azt írta: a találkozót napra pontosan a párizsi klímamegállapodás két évvel ezelőtti elfogadása után tartják, célja pedig, hogy "a klímaváltozás elleni küzdelem magas szintről indított lendületet kapjon, és az mozgósító erővel hasson minden szereplő számára".

    
Úgy fogalmaztak: az éghajlatváltozás elleni küzdelem az egész világ mozgósítását igényli. "Az ENSZ, a Világbank Csoport és több partnerszervezet úgy döntött, hogy - tovább fokozva eddigi közös erőfeszítéseinket - minden energiánkat latba vetjük a klímakatasztrófa megelőzése érdekében" - tették hozzák levelükben, amelyet a KEH bocsátott az MTI rendelkezésére.
    

Az ENSZ főtitkára, a francia elnök és a Világbank elnöke hangsúlyozta: egyre inkább érezhetők a klímaváltozás ökológiai, társadalmi és gazdasági káros következményei. Az idén rekordszintre nőtt az időjárási katasztrófákból fakadó anyagi veszteség, emberi életek milliói vannak kitéve a veszélyeknek, a klímakatasztrófák intenzitása, egymásutánisága és ereje pedig egyre fokozódik - hívták fel a figyelmet.
   

Kiemelték: a klímaváltozásra való felkészülés minden országnak prioritássá vált, különösen a leginkább érintett államoknak és a fejlődő országoknak. Az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére irányuló erőfeszítések új lendületet igényelnek. Az állami és a magánszféra egyre szorosabb együttműködését teszi szükségessé azoknak az akcióknak a finanszírozása, amelyek klímabarát és alkalmazkodóképes gazdaságok megteremtésére irányulnak - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com