Meghosszabbították S. Ábel letartóztatását

Három hónappal meghosszabbították a robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását - tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken közleményben az MTI-vel.A korábban egy hónapra elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbítását bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta az ügyészség.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdai nem jogerős döntése szerint az ügyészi indítvány megalapozott. A vádlott többszörösen büntetett előéletű és a gyanúsításban szereplő cselekményét csalás miatt folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

    
A bíróság szerint a gyanúsított által előállított, illetve előállítani tervezett robbanóanyag célja ismeretlen, nem kizárt, hogy rabláshoz kívánta felhasználni, de korábbi bűncselekményei alapján az is feltehető, hogy találomra kiválasztott embereket akart megölni. Mindezek alapján a bíróság továbbra is úgy ítélte meg, megalapozottan feltételezhető, hogy S. Ábel szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő, emberi életeket veszélyeztető újabb bűncselekményt követne el.
    

A bíróság döntésében kitért arra is, hogy ebben az ügyben a bűnismétlés veszélyének kizárására a házi őrizet nem alkalmas a cselekmény jellege miatt, továbbá mert a gyanúsított a robbanóanyag előállításával otthon kísérletezett és az előállításhoz szükséges anyagokat is otthon tárolta - közölte a törvényszék.
   

S. Ábel - akit legutóbb rablás előkészülete miatt fogtak el a fővárosban - korábban elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem
bejáratánál, majd bent is fegyverrel többször a levegőbe lőtt, előzőleg pedig joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com