Megindító történet: egy család első balul sikerült karácsonya a nagyinál

A Pesten Hallottam csoportba írta meg az anyuka a szívszorító bejegyzését az első nagyinál töltött karácsonyról.

A család a kislányuk születése után most először akarta ott tölteni a szentestét a nagymamánál, de nem úgy sült el, ahogy gondolták.

Vannak családok, ahol karácsonykor tör ki az embereken a feszültség és az érzelmek, ez pedig nemritkán nagy vitákba, veszekedésekbe torkollik. Azonban ebben a történetben maga a nagymama volt, aki elrontotta az unokája karácsonyát és azért ez némileg elgondolkodtató.



Íme a teljes bejegyzés:
"A lányom születése óta most először a szüleimnél töltöttük a szentestét, tőlünk 150 km-re.
Életem legidiótább döntése volt, minden nagyon rosszul sült el.
Kezdve azzal, hogy anyukámat valamiért megszállta valami rettenetes hangulat, és egész nap mindenért belém kötött.

Hogy áll a hajam, miért ezt a ruhát veszem fel, miért azt a terítőt teszem az asztalra, miért engedem a gyereket mesét nézni, semmi sem volt jó. A feszültséget vágni lehetett, én kétségbeesetten próbáltam megőrizni az ünnep hangulatát, nem szóltam vissza, nehogy veszekedés legyen.

Folytatódott azzal, hogy a frissnyugdíjas apukám túlságosan ráérősen kezelte a készülődést, délben még nem volt meg a karácsonyfatalp, délután 5kor még mindig nem állt a fa.
Ráadásul anyukám nem volt hajlandó alkalmazkodni az unokájához, így nem egyezett bele, hogy előbb bontsunk ajándékot és csak utána vacsorázzunk. Persze a gyerek annyira izgatott volt, hogy egy falat sem ment le a torkán. Amíg mi vacsoráztunk, ő szeretett volna játszani, de anyukám nem engedte, szegénynek ott kellett ülnie a széken, amikor megpróbált leszállni, anyukám lefogta. Ezt már nem hagyhattuk a férjemmel szó nélkül, mert nálunk ez nem szokás.
De mire jobb belátásra bírtuk anyámat, már mindegy volt, a lányomnál eltört a mécses. Nagy krokodilkönnyek gurultak le az arcán, beletelt egy órába is, mire meg tudtuk vigasztalni.



Este 9 óra volt, mikor végre szegény gyerek kinyithatta az ajándékait, sajnos a csalódottság és a fáradtság addigra már teljesen maga alá gyűrte. Kipróbálni már nem tudta az új játékokat, a vágyott babával a kezében elaludt a hintalónak dőlve.

Elvittük lefektetni. Ahogy betettük az ágyába, egy pillanatra felébredt és könnyes szemmel azt mondta: “Anya, én nem szeretem a karácsonyt. Bár otthon lehetnénk.”

A férjemmel egymásra néztünk, és tudtuk, menteni kell a menthetőt.
Akkor már nem tudtunk kocsiba ülni, mert mindketten ittunk egy-egy pohár pezsgőt a vacsorához. Ezért 3 óra alvás után hajnali négykor felkeltünk, bezsuppoltuk a mélyen alvó gyereket a kocsiba és útnak indultunk. Amint hazaértünk, gyorsan feldíszítettük a fát, elrendeztük körülötte a már kibontott ajándékokat, főztem spagettit, mert az a gyerek kedvence és alkalmi ruhába bújtunk.
Mire mindennel elkészültünk, a lányom már csattogott is le a lépcsőn, álmosan dörgölte a szemeit és csodálkozva nézett ránk.

– Anya, ma karácsony van, ugye? Akkor ez egy igazi karácsonyi csoda, hogy itthon vagyunk, úgy örülök!

És tényleg olyan boldogság tükröződött az arcán, amilyennek előző este kellett volna. Nagyon remélem, hogy sikerült neki valamit visszaadnunk a karácsonyi hangulatból, és hogy később már csak arra fog emlékezni, hogy “csoda történt”, az elszúrt szentestére nem.
Jövőre itthon, hármasban karácsonyozunk, az fix."

A történetet sokan megosztották és kiálltak a fiatal anyuka mellett, aki azért remélhetőleg hamarosan ki fog békülni az édesanyjával és meg tudják beszélni az esetet.

Forrás: lajk.startlap.hu fb.

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com