Mégis idő előtt létrejöhet egy új nemzeti légitársaság?

Óriási reménysugár csillant fel az elmúlt órákban egy új nemzeti légitársasággal kapcsolatban, amely a Malév méltó utódja lehetne.

A legtöbb forrás szerint a társaság előkészítésével megbízott Déri Tamást az MTI megkereste néhány ezzel kapcsolatos kérdéssel, ám konkrét alátámasztás vagy cáfolat helyett csak annyit mondott, hogy ameddig nem születik döntés, addig nem is kíván nyilatkozni az új légitársaság alapításával kapcsolatban.

Ugyan nevezhetnénk freudi elszólásnak is a fentieket, hiszen amennyiben nem nyilatkozik egy új hazai légitársaságról, úgy feltehetően kell lennie egy magyar légitársaságnak, de legalábbis egy tervezetnek már a háttérben.

A Népszava keddi számában arról cikkezett, hogy Déri Tamás állhat annak a csoportnak az élén, amelyik egy új légitársaság létrehozásán fáradozik. A Magyar Nemzet Vécsei Mihályra, a Malért egyesület elnökére hivatkozva pedig azt írta, hogy a szervezet nem csak Déri Tamással, a Malév volt vezérigazgatójával tárgyalt már, de tény, hogy a hozzá köthető befektetői csoporttal folytak a legalaposabb tárgyalások.

Déri Tamás az MTI kérdéseire válaszolván kijelentette még, hogy ebben a helyzetben példaértékű összefogásra van szükség, amivel elsősorban a sajtóban megjelent többféle elképzelésre és spekulációra kívánt utalni. Hogy a volt Malév vezérigazgató pontosan mire gondolt, az várhatóan az elkövetkezendő hetek vezető híre lesz, mindenesetre a felállás alapvetően nagyon egyszerű, hiszen egy új légitársasághoz nem kell más, csak sok befektető és állami támogatás. Amennyiben mindez megvan, az új társaság azonnal felállhat!

Érdekesség egyébiránt, hogy Déri Tamás a Malév leállását követően úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egy új nemzeti légitársaságot a jelenlegi rossz gazdasági helyzetben egy kisebb flottával lehetne létrehozni, majd azt fokozatosan bővítve elérni a vállalat korábbi szintjét.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com