Megismételt választást tartanak Komlón és Pettenden vasárnap

Megismétlik az önkormányzati választást november 10-én, vasárnap a Baranya megyei Komló egyik szavazókörében és Pettend településen - közölte Partos János, a Baranya Megyei Területi Választási Iroda vezetője az MTI érdeklődésére hétfőn.Komló esetében a Pécsi Ítélőtábla október 24-én jogerősen megállapította, hogy a település 5. számú egyéni választókerületének 13. számú szavazókörében az október 13-i szavazás jogszabálysértő volt.

A döntéssel megsemmisítették a polgármester-választás és az egyéni választókerületi képviselő-választás eredményét megállapító határozatot, a szavazókörben vasárnap újra kell voksolni.

    
A bíróság indoklása szerint a szavazókörben a választás napján egy 10-12 fős társaság tagjai jelentős számú választópolgárt kísértek a szavazóhelyiséghez, bementek velük oda és a szavazólap kitöltésének idejére a szavazófülkébe is, és ezt a szavazatszámláló bizottság elfogadta, nem akadályozta meg. A valasztas.hu adatai szerint az október 13-i önkormányzati választáson Komló 5. számú egyéni választókerületének 13. számú szavazókörében 1206-an szerepeltek a névjegyzékben. Közülük 506-an jelentek meg és 487-en érvényesen szavaztak.


A két polgármesterjelölt közül Polics József (Fidesz-KDNP) 316, míg Ferenczy Tamás (Komló Összeköt Egyesület) 171 szavazatot kapott a szavazókörben. A település egészén Polics József 4177, Ferenczy Tamás 4059 szavazatot szerzett. A Szigetvártól nyugatra, Baranya és Somogy megye határán fekvő Pettenden a polgármester-választást, a képviselő-választást és a roma települési nemzetiségi önkormányzati választást kell megismételni vasárnap.
    

A Baranya Megyei Területi Választási Bizottság határozata szerint a településen a választási névjegyzék készítésekor a választópolgárok száma 103, míg a névjegyzék zárásakor 211 volt, s az újonnan bejelentkezők szavazatai befolyásolták a választási eredményeket. A testület arra a következtetésre jutott, hogy sérti a választási eljárás tisztaságáról és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásról szóló alapelveket az, hogy számos választó a választási részvétel érdekében létesített lakcímet a településen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com