Megjelent a Családbarát ország 2015 pályázat

Megjelent a Családbarát ország 2015 pályázat. A 180 millió forintos támogatásból a gyermekek, a nők és az idősek helyzetének javítását szolgáló helyi programokat, képzéseket támogatnak.

csaladsxcNovák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta, a pályázatokat június elsejéig lehet benyújtani.

A pályázattal olyan rendezvényeket, képzéseket, kommunikációs programokat, kiadványokat, kiállításokat, kreatív akciókat, modellértékű projekteket támogatnak, amelyek a család és házasság értékeit, a gyermekvállalást, a nők társadalmi szerepvállalását, az idősek és fiatalok együttműködését erősítik, népszerűsítik.

A gyermekek, családok helyzetének javításéval kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról beszélt, hogy a gyermekesek támogatását, a párkapcsolat és a házasság fontosságát tudatosító, a gyermekvállalást segítő, a szülői szerepeket támogató programokkal lehet pályázni.

A nők helyzetének, érdekérvényesítésének javítását szolgáló programok között elsősorban a nők életében megjelenő pluszkihívásokra akarják felhívni a figyelmet, a család és a karrier összeegyeztetésének jó példáit szeretnék bemutatni.

A nemzedékek együttműködésével összefüggésben pedig az idősek és a fiatalok összefogását, az idősek tapasztalatainak átadását igyekeznek a pályázattal támogatni.

A pályázati kiírás elérhető az Emberi Erőforrások Minisztériumának internetes oldalán.
(http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma). A pályázaton legfeljebb másfél millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com