Megjelent a Magyar Helyesírás Szabályainak tizenkettedik kiadása

Alapvető változásokat nem tartalmaz a Magyar Helyesírás Szabályainak napokban megjelent, tizenkettedik kiadása, amelynek összeállítói igyekeztek könnyebben használható, rugalmasabb szabályzatot a felhasználók kezébe adni.Magyar Helyesírás SzabályaiAz Akadémiai Kiadó által megjelentetett kötet előszavában a szerkesztők rögzítik, hogy a nyelv és a nyelvről alkotott felfogás változását a helyesírási szabályzatnak is követnie kell, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága ezért látta szükségesnek, hogy áttekintse és megújítva közzétegye a magyar helyesírás szabályait tartalmazó kötetet.

A bizottság nem tartotta észszerűnek az írásrendszer nagyobb mérvű átalakítását, és megítélése szerint a beszélőközösség sem igényelt nagyobb mérvű változásokat. A nagyobb rugalmasságra való törekvés célját szolgálja a szabálypontokban szereplő kivételek számának csökkentése, a példaszavak esetében listák közlése, valamint egyes szabályok alkalmazásának választhatóvá tétele.

Az ingadozó kiejtésű h végű szavak -val, -vel és -vá, -vé ragos alakjait ezentúl kétféleképpen lehet írni, nem kötelező az elseje, elsejei szóalakok számjegyes írásakor a j-t kiírni, ahogy megengedőbb a szabályzat a három szóból álló, hat szótagnál hosszabb szavak kötőjelezésével és a bizottságok, rendezvények nevének írásával kapcsolatban is.

Nem változott az a szabály, mely szerint a toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos magánhangzó kettőzött betűre egyszerűsödik (például orral), tulajdonnevek esetében azonban már nem lesz érvényesíthető (Mariann-nal, Tallinn-nak, Szerelmes szonett-tel).

Bizonyos közszavak (például Alperes, Eladó, Szerző) ezután nagybetűvel kezdhetők hivatalos iratokban. Bizonyos tárgynevek - nemzeti ereklyék, járművek, hangszerek, fegyverek, drágakövek - jellemzője ezentúl a nagy kezdőbetűs írás.

A legfőbb változások egyike, hogy a tulajdonnevek toldalékolásában a képzőszerű utótagokat (-fajta, -féle, -szerű) nem úgy kell írni, mint a képzőket, hanem úgy, mint az összetételi utótagokat, az ésszerűt felváltja például az észszerű.

Megújult a szabályzathoz csatolt szótár is, amelynek anyaga a legutóbbi kiadáshoz képest 8000 új szóval bővült, míg az időszerűtlenné vált elemek kimaradtak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com