Megjelent a Magyar Honvédség létszámáról szóló határozat

Magyar HonvédségAz összlétszám legfeljebb 29 700 lehet, és további nyolcezer önkéntes tartalékos erősítheti a Magyar Honvédség állományát - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent országgyűlési határozatból.

Az Országgyűlés által a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény alapján megállapított részletes bontás szerint a honvédség legnagyobb részét - legfeljebb a harmadát - az altiszti állomány adja. Az ő létszámukat 8845-ben maximálták, mellettük a tisztek összlétszámát 5690-ben állapították meg.
A legénységi állomány az összlétszám legfeljebb 30 százaléka lehet. A honvédtisztjelöltek 500-an, a honvéd altisztjelöltek legfeljebb százan lehetnek.

A kormánytisztviselők, közalkalmazottak és egyéb munkavállalók köre a honvédségi összlétszám maximum negyede lehet.
A csaknem 30 ezres összlétszám nem tartalmazza az önkéntes tartalékos, valamint a Magyar Honvédség rendelkezési állományának létszámát.

Az országgyűlési határozat rögzíti, hogy az összlétszámkereten belül szükség esetén végrehajtott átcsoportosítások eredményeként az állománycsoportok létszáma nem haladhatja meg az egyes kategóriákra meghatározott maximumot, a tiszti létszám nem növekedhet.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com