Megkezdődhetnek a fejlesztések Hajdú-Biharban a TOP Plusz pályázat forrásaiból

Megkezdődhetnek a fejlesztések Hajdú-Biharban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) forrásaiból - jelentette be a megyei közgyűlés elnöke a debreceni megyeházán kedden, amikor 35 település polgármesterének átadta a támogatási okiratot.Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: a megyei önkormányzat több mint 116 milliárd forintos keretéből 43-at Debrecen használhat fel, 73-at pedig a többi hajdú-bihari település. Elmondta azt is, hogy az élhető települések programrészhez kötődően 78 kérelmet nyújtottak be 21,8 milliárd forint támogatási igénnyel, az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 51 pályázó több mint 7 milliárd forint támogatást igényelt. A harmadik, gyermeknevelést támogató humáninfrastruktúra-fejlesztési pályázatra 17 támogatási kérelem érkezett, 3 milliárd forintra.
    

Pajna Zoltán közlése szerint a pályázatok elbírálása folyamatos, eddig a három területen 46 pályázati döntés született, 7 milliárd forint kifizetéséről. A TOP Plusz kiemelt kezdeményezettje a Hajdú-Bihar megyei foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési paktum 5,546 milliárd forint összeggel. A program kiemelt célja - mondta -, hogy folytatódjon a megye munkaerőpiacán a munkahelyteremtést célzó intézkedések koordinációja a foglalkoztatás ösztönzéséért, az inaktív dolgozók eléréséért.
    

Ugyancsak kiemelt célként említette a megyei közgyűlés elnöke a négyszámjegyű utak fejlesztése Hajdú-Biharban: a programban kilenc útszakasz felújítása kezdődik meg az idén csaknem 8,5 milliárd forintos pályázati forrásból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com