Megkezdődik a kétmilliárdos szennyvízcsatorna-beruházás Siklóson

Megkezdődik Siklóson a napokban az a 2,1 milliárd forint értékű szennyvízközmű-beruházás, amelynek eredményeként a baranyai város csatornázottsága teljes, a szennyvíztisztítása korszerűbb lesz 2014-re.

Marenics János, Siklós független polgármestere a kivitelezés indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a városban modern és a korábbinál nagyobb kapacitású szennyvíztisztító épül, a bővülő szennyvízhálózatra pedig 1224 háztartás és több mint félszáz vállalkozás csatlakozhat. Öt belvárosi helyszínen szennyvízcsatorna-rekonstrukcióra kerül sor, emellett 19 kilométer hosszan gerinc- és 11 kilométeren bekötővezetékeket fektetnek le.




A politikus magyarázata szerint a beruházásra a környezet védelme érdekében és azért van szükség, hogy a mintegy tízezer lakosú, a turizmus és a közigazgatás tekintetében is a dél-baranyai térség egyik központjának számító Siklós megfeleljen az európai uniós elvárásoknak.
Rámutatott, hogy a fejlesztés eredményeképpen az eddigi 54 százalékról 100 százalékra nő a csatornázottság. A beruházás nemcsak az emberek életkörülményein javít, hanem gazdasági szerepe is van: infrastrukturális hátteret biztosít a városba települő cégeknek.


A bruttó 2,1 milliárd forintos projekt mintegy 1,3 milliárd forint európai uniós támogatást élvez, a fennmaradó részt az önkormányzat saját erőből, továbbá a hálózathoz csatlakozó lakosok és cégek hozzájárulásából fedezi.
Az érintett siklósiaknak egy összegben 200 ezer forintot kell fizetniük bekötésenként, de választhatják a tízéves törlesztést is, a díj ez esetben 260 ezer forint.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com