Megkezdődött a 170. balatoni hajózási idény

A Siófokról Balatonfüredre érkező első hajó fogadásával megkezdődött a 170. balatoni hajózási idény szombaton. A főszezon kezdetéig, július 11-éig fokozatosan huszonkét kikötő és huszonnégy hajó áll szolgálatba a Balatonon - mondta a Balatoni Hajózási Zrt.

vezérigazgatója az ünnepi eseményen.
hajóHalmos Gábor közölte: a húsvéti hétvégén nem csak a menetrend szerinti, hanem a sétahajózás is megindul a Balatonon, Keszthelyen például négy sétahajójárat is várja az utasokat. Kiemelte, a főszezon kezdetére a Siófok katamarán felújítva áll szolgálatba: ez lesz Magyarország első teljesen akadálymentesített hajója, a két fedélzeti szint között lépcsőlift szolgálja ki a kerekes székkel érkező utasokat.

Szólt arról is, hogy a kikötők a fonyódi vitorláskikötő kivételével készen állnak a szezonra. Hozzátette, Fonyódon három héttel később, április 21-én indul a szezon, mert a kikötője húsz vitorláshellyel bővült, amelyeket ősszel további negyven új hajóhely követ.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

http://ujhazak.com