Megkezdődött a balatoni vitorlás és turisztikai szezon

Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjjal megkezdődött az idei vitorlás és turisztikai szezon a Balatonon.balatonBalatonfüreden megtartották a nagy hagyományú vitorlabontó eseményt is, amelyen a magyar vitorlássport élő ereklyéjének, a Kishamisnak a 120. születésnapját ünnepelték - tudatta szombati sajtóközleményében a Magyar Vitorlás Szövetség. Az elegáns cirkáló a legidősebb, máig vitorlázott hajó a Balatonon, melyet 1896-ban a füredi hajógyárban építettek.

Az ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte, hogy a vitorlázás komoly szerepet játszik a balatoni turizmus életében. Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatta az elmúlt időszak eredményeit a sportágban, külön kitérve arra, hogy a riói olimpián a vitorlássportot - a szörfösökkel együtt - öt induló képviseli, míg Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elsősorban a sportágban elért sikerekről beszélt.

Az első ünnepélyes balatoni vitorlafelhúzót 1935. június 9-én rendezték. Az effajta ünnepség is fontos szerepet játszott az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Manapság már jelentősen hosszabb a versenyszezon, szinte nincs is igazán téli leállás.

A balatoni vitorlás évad március végétől november közepéig tart, ám a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt - áll a szövetségi közleményben. Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjon 160 hajó állt rajthoz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com