Megkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciója

Pénteken megkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén országszerte összesen 386 gyűjtőponton várják az adományokat december 18-ig.A Baptista Szeretetszolgálat idén már tizenkilencedik alkalommal hirdette meg hagyományos Cipősdoboz akcióját, amelynek során munkatársaik és önkénteseik - támogatóik és segítőik jóvoltából - az adventi időszakban országszerte sokezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtenek össze és juttatnak el hátrányos helyzetű gyermekek számára - tájékoztatta a szeretetszolgálat pénteken az MTI-t.
    

Az akció egyik kiemelt eseményeként a szeretetszolgálat ma délelőtt a budapesti Városháza parkban nyitotta meg megújult, központi gyűjtőhelyét. Az akciót elindító eseményen Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke kiemelte, hogy hálával és köszönettel tartoznak mindenkinek, aki eddig is igyekezett szebbé tenni a nélkülöző gyermekek karácsonyát és bíznak abban, hogy idén a tavalyinál jóval több ajándékot sikerül összegyűjteniük.
    

Mint írják, a rendezvényen Béres Alexandra és Király Viktor, az akció két jószolgálati nagykövete és a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tizenöt tanulója átadta az idei első dobozokat a gyűjtőpont önkénteseinek. A közlemény felidézi, hogy az elmúlt esztendőben 50 ezer 930 ajándékkal lephették meg a gyermekeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com