Megkezdődött a budapesti Nyugati tér felújítása

A közbeszerzési eljárás lezárultával megkezdődött a terézvárosi önkormányzat idei legnagyobb léptékű fejlesztése, a budapesti Nyugati tér teljes megújítása, az építkezés a közúti közlekedést nem akadályozza - közölte a VI. kerületi helyhatóság kedden az MTI-vel.nyugatiA közleményben azt írták: a beruházással 120 nap alatt olyan tér jön létre, amely méltó kapuja lesz az Európa egyik legszebb világörökségi területét magában foglaló kerületnek. A munkaterületet kedden adták át a kivitelezőknek. A munkálatok ideje alatt a téren, illetve az aluljáró egyes területein nem lehet gyalog közlekedni, viszont a közúti közlekedést nem akadályozza az építkezés.

A terézvárosi önkormányzat kiemelte: a Nyugati tér arculata 1982 óta lényegesen nem változott, szerkezete elavulttá és esztétikailag is kifogásolhatóvá vált. A most megkezdett átalakítással a jelenleg túl hangsúlyos és funkcionálisan nem megfelelő lépcsőszakasz megváltozik - írták.

Hozzátették: a szintek harmóniájának megteremtésével egy modern, korszerű utcabútorokkal berendezett, a jelenleginél sokkal nagyobb összefüggő zöld területtel, valamint egy átlátható, letisztult, de élettel teli és jelentős méretű közösségi felülettel rendelkező tér jön létre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com